Fantázia földjén

Beestem az ajtón. Szó szerint, ugyanis megbotlottam a küszöbben, és orra buktam. Igen, igen, vastaps nekem, szerencsétlen vagyok, tudom. Mivel nem látta senki, megkönnyebbültem, legalább nem szekálnak, hogy milyen béna vagyok, egy küszöböt nem tudok átlépni. Felálltam, majd a lábammal berúgtam a bejáratot, mire az megnyikkant, mintha ki akarna esni a helyéről. Na, már csak az hiányozna, hogy ezt javítsam egész délután! Persze, csak egy órámba telne, ha nagyon lusta lennék is. Amint megbizonyosodtam arról, hogy tényleg rendesen becsukódott és nem pattant vissza, mint szokott, a fürdő felé vettem az irányt. Az ottani hideg vízzel telt dézsa tökéletesen szolgált tükörnek is. Óvatosan hajoltam fölé, féltem, mit fogok látni, ha belenézek… Viszont a megszokott tükörképem nézett vissza rám. Kerek arc, rajta rengeteg jól látható szeplő. Manós orr. Kócos, aranybarna haj. Világos arcszín. Egy pattanás alig látható nyoma. Sötét karika a szemem alatt. És teljesen normális smaragdzöld írisz.

Két és fél órát szenvedtünk vele, de végül kész labirintust sikerült készítenünk az arénából. Hulla fáradtan estünk össze az egyik falnál. Még életemben nem dolgoztam ennyit! Soha! Pedig apám gyakran beállított a kovácsműhelybe, meg lényegében bárhová, ahol éppen segíteni tudtam. Alkony mellém rogyott le, fejét a vállamra hajtotta és lehunyt szemmel annyit mondott: - Kelts fel tél előtt, hogy menjek haza! - Csatlakozom! –motyogta a kidőlt Eliza mellettem, de ő már a falnak támaszkodott neki. Mellette José kuporodott. Hanyagul simította hátra homlokára tapadt szőkésbarna haját. Nala próbált erősnek tűnni, de látszott rajta, hogy elfáradt, mivel lihegve dőlt neki a felállított választónak. Miguel két csicskája, Matt és Saskarom pedig kifeküdt, le a földre, tisztán hallgató volt, ahogy beverik a fejüket. Én kimerülten hajtottam a fejem Alkonyéra, aki morgott nekem valamit, de meg sem hallottam. Csak lehunytam a szemem. Hirtelen minden előjel nélkül csengeni kezdett a fülem, ezzel

Sziasztok! Nagyon szépen szeretném megköszönni a 200 oldalmegtekintést!!! Csodálatosak vagytok, nekem ez egy hatalmas szám! (Ezt Dorina nagyon jól tudja, hisz már a 78.-nál ott ugráltam mellette, hogy: "78!! El tudod hinni? Tudod nekem ez mekkora szám?!?!?! Úristen!! Már 79!!!!!" Szóval, azóta sem tudom, hogy bírja idegekkel :D) Legfőképpen hálás vagyok Anyukámnak, aki legelsőként a történetem első részét és megengedte, hogy megcsináljam a blogot! Horváth Dorinának, az osztálytársamnak és egyben padtársamnak, aki addig nem volt hajlandó leszállni rólam, amíg rá nem vett, hogy blogot indítsak! Szecsődi Ramónának, még egy kedves osztálytársnőmnek, aki első kézből olvassa a részeket és bíztat, hogy folytassam! És Szabó Leilának is köszönöm, hogy kommentel és nagyon örülök, hogy tetszik neki a történetem! :) Szóval, tényleg elképzelhetetlenül hálás vagyok nektek! Nagyon remélem, hogy még sokáig olvastok, mert Hajnalékra elképzelhetetlenül nagy kalandok várnak, melyeknek csak a

Ez a nap ijesztően csendesen kezdődött. Nem a kiabálásokra és üvöltésekre ébredtem, bár nem is a madarak csicsergésére, hanem az irdatlan csendre. Soha, de soha nem volt még ilyen halk a falu. Ilyenkorra általában mindenki támadásba lendül, a legfőképpen erre portyázó sárkányok ellen. Igen, errefelé rengeteg van belőlük, mit ne mondjak, megkeserítik a mindennapjainkat. Nem elég, hogy a legtöbb birkát és halat elviszik, sortűzzel pusztítják a házainkat, amik pont emiatt mindig fel lesznek turbózva. Ha egyet sikerül elkapnunk, akkor három opció léphet érvénybe: 1. Megölöd. 2. Meghalsz. 3. Ha ebből a fajból nincs bezárva egy az Aréna egyik ketrecébe, lekötözöd és elviszed oda. Nos, az utóbbi elég ritka, de megesik. Szó sincs arról az apróságról, hogy hagyod elmenni békével, mert olyan szépen néz rád… ilyenkor általában a második opció lép érvénybe. Szóval, sárkányirtó nép vagyunk. Pontosabban vikingek. Makacsak, önfejűek, erősek és termetesek (bár sokaknak csak kevesebbet kellene enni