Fantázia földjén

Sziasztok! Nos, kereshetnék kifogásokat, hogy miért nem tettem fel ezelőtt héten ezt a részt, de inkább az igazat mondom: se időm, se ihletem, se idegzetem nem volt ennél előbb befejezni, ugyanis minden összejött nekem (töri-, német-, matek-, biosz röpdolgozat). És egyszerűen minden nap hat órám van (kivéve kedden, akkor hét), plusz ott vannak a szakköreim is és el vagyok havazva... és még év elején vagyunk... szóval, bocsi! De írtam az ezelőtti cikkben (valamelyikben), hogy nem biztos, hogy tartani tudom a határidőt! Szóval... igen... De most itt vagyok, meghoztam a folytatást és az ezelőtti rész megtekintéseit elnézve (majdnem 50... +, - pár :D) eléggé vártátok... nem? :) Na, nem húzom az időt! Jó olvasást! :) - Mit akarsz? –fordultam meg végül, ellenséges hangomra csak a Miguellel való beszédemből ismertem rá. A fekete hajú fiúnak is feltűnt, hogy nem örülök a jelenlétének, sőt egyenesen kiakadok tőle, de nem ment el. Miért is tenné? Hisz ő származik a Fantázia-szerte ismert

Helló emberek! :) Megjöttem a folytatással! Remélem, hogy tetszeni fog! :) Kellemes olvasást! :) - Apa! –kiáltottam fel meglepetten. Mindenre számítottam volna. Egy szarvasra, vaddisznóra, a Siklóktól kezdve a Szörnyen Nagy Rémségekig, sőt, még Asztridra, vagy Takonypócra, vagy ami még jobb, magára Frodira, de a legjobb, hogy még Petrára is, de őrá nem. Olyan szintű kisebb szívrohamom még az életben nem volt. Abban a pillanatban minden porcikámat félelem, rettegés és aggodalom töltötte el. Alig bírtam megállni a lábamon, láthatóan remegett. Az ájulás árnyként kergetőzött bennem az ébrenléttel, pár lépéssel lemaradva. Reflexből kitettem a kezem oldalra, hogy ennyivel védjem és takarjam Alzirát, ha kell az életem árán is. De apám csak nézett rám mozdulatlanul, mint akit megszúrt egy Fürge Fullánk. Így álltunk pár pillanatig, vagy talán percekig, nem tudom, az időérzékemet gallyra vágta a rémület. Végül én voltam az, aki kettőnk közül képes volt kinyögni valamit. – Te meg mit

Szerbusztok, emberek! :) Most, hogy vége az első hétnek (hála I stennek), levezetésképp meghoztam a folytatást! :) Kellemes olvasást mindenkinek! :) - Hajrá! –sürgettem. Öt perce néztük egymást mereven, ledermedve és láthatóan töprengve. Én leginkább azon, hogy mégis hogy a bánatba sikerült az öcsémnek, akit mindenki lenéz, kitaszít és gyengének, ügyetlennek hisz, a vézna kisfiúnak, aki a kovács inasaként dolgozik naphosszat és még soha nem sikerült lelőnie egyetlen sárkányt sem, megszelídíteni egy Éjfúriát? Merthogy nem a szarkasztikus humora nyűgözte le a hím fekete hüllőt, az biztos. És valószínűleg nem csak úgy belebotlott az erdőben sétálgatás közben. Akkor nem lennének itt. Kötve hiszem, hogy egy ilyen veszélyes és magabiztosnak tűnő sárkány csak úgy vakon megbízzon bárkiben is. Legyen az a nővérem, Asztrid, Takonypóc, apám, vagy én. Szóval, bárki. Alzira mondta, hogy nagyon hasonlít a két faj –mármint az Éj- és a Hófúria–, így arra következtetek, hogy ugyanolyan m