Prológus - 2. évad
Sziasztok! :D
Igen, egy hónap (egy hónap?) szünet után visszatértem a második évaddal, annak is a prológusával. A részek nem tudom, milyen gyakran érkeznek, iskolaidőben próbálom tartani a kéthetente-egy-részt :) Néhány tudnivaló a második évadról:
- három szakaszra bontottam, minden szakasz 33 részes
- három fő szálon fog haladni, három szemszögből - Hajnal, Alkony és Hablaty szemszögéből, de néha bevágok egy-egy meglepetés szemszögváltást ;)
- Damian is benne lesz és José is (az utóbbi csak a te kedvedért, Trixi XD)
- és néhány titokra is fény derül.
Szóval, ennyi lenne a beköszönésem! Remélem elnyeri a tetszésetek a rész és az évad is! :)
Kellemes olvasást! :)
Igen, egy hónap (egy hónap?) szünet után visszatértem a második évaddal, annak is a prológusával. A részek nem tudom, milyen gyakran érkeznek, iskolaidőben próbálom tartani a kéthetente-egy-részt :) Néhány tudnivaló a második évadról:
- három szakaszra bontottam, minden szakasz 33 részes
- három fő szálon fog haladni, három szemszögből - Hajnal, Alkony és Hablaty szemszögéből, de néha bevágok egy-egy meglepetés szemszögváltást ;)
- Damian is benne lesz és José is (az utóbbi csak a te kedvedért, Trixi XD)
- és néhány titokra is fény derül.
Szóval, ennyi lenne a beköszönésem! Remélem elnyeri a tetszésetek a rész és az évad is! :)
Kellemes olvasást! :)
Hajnalpír Haddock halála hatalmas port kavart
Hibbant-szigeten. Mikor az Arénában megtörtént a robbanás, s a rácsszerkezet
összeomlott, és lezuhant, az mindenkire nagy hatással volt. Ott volt lent a
lány. A törzsfő lánya. A próbák győztese. A lány, aki kiállt egy ismeretlen
sárkány ellen, egy fehér Éjfúria ellen, hogy jóvátegye tetteit, hogy
kiérdemelje a néphez tartozását. Ő lent volt. És meghalt. Gyilkosa pedig eltűnt.
Pléhpofa egyszerre tört össze és volt mérhetetlenül dühös.
Magát okolta. Hogy engedhette ezt meg? Ha nem engedi meg Hajnalpírnak, hogy
kiálljon a fehér démon ellen, akkor nem történt volna meg mindez. Ha a Szörnyen
Nagy Rémség ellen áll ki, nyert volna. És mindez nem történt volna meg.
Pléhpofa vadászcsapatokat indított, hogy megtalálják a fehér Éjfúriát. Mindenki
(még maga Pléhpofa is) tudta, hogy a sárkány már messze jár, és sosem lelnek
rá. Mégis elindultak a csapatok, melyek egyikét maga Pléhpofa vezette.
Átkutatták a szigetet, nem akadtak nyomára. Minden követ
megmozgattak, minden barlangba benéztek. A titkos bunkert sem találták meg, sem
az üreget, ahol a lány találkozott a Hófúriával. A vikingek annál okosabbak,
minthogy egy Suttogó Halál üregének közelébe menjenek, ahol a bejárat volt.
Pedig sok mindenre magyarázatot adott volna…
Sokféle elmondás szétterjedt a faluban, s a környező
szigeteken alig pár napon belül. Egyesek szerint az, hogy a múlt megismételte
önmagát, a sors fintora. Hogy Hajnalpírral épp úgy egy sárkány végzett, mint az
édesanyjával. Hogy a lányt egy sárkány rabolta el, épp, mint az édesanyját.
Mások hittek a Tamaranoknak és a saját szemüknek. Hisz látták, ahogy Hajnalpír
megvédi a fehér bestiát. Kívülállónak titulálták, aki szövetségbe lépett a
sárkányokkal a saját népe és szigete ellen. Úgy hitték, életben van, nem halt
meg, hanem elment a sárkánnyal. Árulónak hívták – persze a törzsfőnök háta
mögött. Félig igazuk volt, nem igaz? Viszont voltak azok, aki ismerték a teljes
igazságot.
Részvét-levél? Az jött. Igen, mindenki tudta, mi volt
Hajnalpír, vagyis, hogy minek állították be, de attól még nagyszerű ember volt
– és a törzsfő lánya. Nem csak Oswald, a Jámbor küldött levelet és csomagot
Pléhpofának, de még Alvin, az Alattomos is, a Számkivetettek vezére.
Hibbant-sziget minden szövetségese… vagy közelben élő ellensége. Ha a szigetet
nem is, de a törzsfő lányait mindenki tisztelte: még ha titokban is.
A sziget népe, a szövetségesek és ellenségek elfogadta a
tényt: Hajnalpír Haddock halott.
A tamaraniak nemsokára elhagyták a szigetet. Miután Frodi
megtalálta az imádott madara holttestét, éktelen haragra gerjedt. Megtorlást
követelt, és/vagy valami ajándékot, ami helyettesíthette a sólyom eszmei
értékét. Mikor Lionel felvetette, hogy Pléhpofa másik lánya, Alkonypír
hozzámehetne a fiához, a Huligán törzs főnöke úgy üvöltött, hogy beleremegett a
Nagy Terem is. Páros lábbal rúgta ki mind a törzsfőt, mind annak családját a
szigetéről. Még aznap távoztak.
Pléhpofa mindent ki akart dobni lánya szobájából. Mindent,
ami Hajnalpírra emlékezteti. Szekercével akarta kettévágni lányai kétszemélyes
ágyát, hogy Hajnal részét a tűzbe vethesse. Ki akarta dobni a ládáját, a
könyveit. Mindent. Szerencsére Alkonypírnak és Hablatynak sikerült lebeszélnie
róla.
Hablaty Haddock nem szólt senkinek semmit, annak ellenére,
hogy tudta, mi történt nővérével. Ígéretet tett, hogy tartja a száját. Nem is
említette a lány nevét, csupán néma gyászba temetkezett. Gyászolta, hogy talán
sosem hall többet a nővéréről. Így számára is olyan volt, mintha meghalt volna.
Tudta, testvére biztonságban és életben van Alzira mellett… csak valahol
máshol. Valahol messze.
Akármilyen furcsa, Nala is hallgatott. Mikor felajánlották
neki, hogy megölheti a Szörnyen Nagy Rémséget, elutasította az ajánlatot. Azt
mondta, Hajnal tiszteletére teszi. Hogy bár nem voltak túl jó viszonyban,
megtiszteli ezzel a lány emlékét. Hisz mind a ketten Kívülállók voltak – ezt
természetesen nem tette hozzá. A Vének elfogadták az indokot.
Eliza sem nyitotta száját az ügyre. Legjobb barátnője
elveszítése nyomot hagyott rajta. Nem volt olyan mosolygós, mint annak idején.
Gyakran eljárt Hajnalpír rejtekhelyére. Az volt az egyetlen hely, ahol úgy
érezte közel lehet egykori barátnőjéhez. Olvasta a könyveket, figyelte a rajzait.
És betöltötte a tizennyolcat. Születésnapja éjszakáján elkötött egy hajót és
kihajózott. Nem akarta máglyán végezni. Inkább elment. Elszökött. Mint
Hajnalpír.
José sem vált nyitott személlyé, miután Hajnalpír elment.
Magába fordult, pedig azt egyik angyal sem engedheti meg magának. Mégis mintha
üresnek érezte volna magát. Nem csinált igazából sok mindent, sőt, semmit sem.
Kerülte a társaságot. Csak Hablattyal és Alkonypírral szokott leülni ebédkor
beszélgetni. Sőt… ebédkor összegyűlt az egész banda: Nala, Eliza, Hablaty,
Alkony és ő. Csak Hajnal hiányzott. Ő hiányzott mindenkinek…
Alkonypír? Nos, róla van mit mesélni…
~Đ~Ł~
Alkonypír a faluban volt. A szülőfalujában,
Hibbant-szigeten. A helyen, amit úgy ismer, mint a tenyerét. A főtér közepén állt.
Egyedül volt, éjszaka. De nem félt. Miért félt volna? Hisz otthon volt. Ha
hátrafordult ott volt a Nagy Terem hatalmas ajtaja. Az ajtó két oldalán
hatalmas fáklyák adtak fényt, így halványan látszottak a bejáratba vésett
minták.
Nem messze tőle ott volt az otthona, a ház, amiben felnőtt.
A ház, ami oly magányos volt nappal, estére viszont mintha megtelt volna
élettel.
Előtte volt nem sokkal a műhely, alig egy saroknyira. Öccse
munkahelye, s néha az ő rejtekhelye. De tényleg csak néha, és még egész régen.
Kiskorában az apja mindig oda tette be mindhármukat.
Tudott mindent. Ismert mindent. Minden házat, minden embert.
Az összes kavicsot, minden vízcseppet. Mindent. Hisz ez az otthona. Most mégis…
furcsának találta. Túl nagy volt a csend. Nem szokott ilyen csend lenni.
Akkor meghallotta a kiáltásokat. A rémületet az emberek
hangjában. Az apja parancsszavait, ahogy helyszínekre küldte az embereit.
Alkonypír egy pillanatra lehunyta a szemét. Majd mikor kinyitotta, megállt benn
az ütő.
Körülötte mindent lángok borítottak. A házak égtek. Az
emberek sikítoztak. Alkonypír felnézett. Egy sárkányt sem látott. Nem a
sárkányok voltak. Nem volt az égen semmi, csak sötétség. Sem egy csillag, sem a
hold. Semmi. Alkonypír ürességet érzett.
Aztán az üresség érzetét félelem váltotta fel, mikor
meghallott egy nevetést. Egy férfi nevetését. Gonosz volt és mély. Mintha a
Helheim legmélyebb bugyrából szólalt volna meg.
És akkor egy kéz megragadta Alkonypír csuklóját és
hátrarántotta. A lány felsikított. És sötétség borult rá.
Alkonypír zihálva ült fel. Szemei kipattantak, vadul
kapkodta a tekintetét. Beletelt egy kis időbe, amíg tudatosult benne, hogy a
szobájában van, biztonságban. Lihegve hajolt előre, vörös hajába túrva.
- Fene egye ezeket a hülye álmokat –suttogta maga elé.
Már egy hete álmodta minden éjjel ugyanezt. És mindig
ilyenkor ébredt fel. Alkonypír nem tudta eldönteni, hogy ez csak egy visszatérő
rémálom, vagy egy visszatérő látomás. Az elsőben reménykedett. Nem akarta, hogy
a sok égő ház, és a sikoltozó emberek valósággá váljanak. Nem akarta, hogy az a
kéz elrángassa. Nem akarta, hogy a nevetés valós legyen. Nem akarta ezt a
rémálmot átélni élesben.
Alkonypír az ágy másik oldalára nézett, hogy szóljon
Hajnalnak, de a lány nem volt ott. A Látó szemeibe könnyek szöktek, néma
zokogásba kezdett.
Fél év telt el azóta, hogy Hajnalpír eljátszotta a halálát
és világgá ment, de Alkonypír még mindig nem szokott hozzá. Nehéz megszokni,
hogy a testvéred, aki egész életedben melletted aludt és mindig ki kellett
rugdosni az ágyból, már nincs ott. Üres az ágy másik fele. Üres és hideg.
Tél vége felé járt már az idő. Felettébb hideg éjszakák
voltak, de már nem olyan fagyosak, mint egy hónapja. Alkonypír alig egy hete
töltötte be a tizennyolcat, Hablaty pedig a tizenhármat. Ez volt a jó bennük:
mindhármuknak egy napra esett a születésnapja. Mégsem voltak felettébb
boldogok. Hajnal nem volt ott. A két lány nem együtt ünnepelte a felnőtté
válást.
Alkonypír már kezdett megnyugodni. A tetőablak be volt
csukva, a lány mégis tudta, hogy még éjszaka van. Egyszerűen tudta. Vissza
akart aludni. Éppen, hogy megtalálta a kényelmes pozíciót, kiáltások hasítottak
a levegőbe. A Látó azonnal kiugrott az ágyból, az ablakhoz rohant és kinézett.
Valami nem stimmelt. A faluban nem volt senki. Nem látott senkit.
De biztos volt benne, hogy hallotta a kiabálásokat. Alkonypír Hablaty ágya felé
fordult, de a fiú nem volt ott. De akkor hol lehet?
Alkony felkapta a mellényét és lesietett a lépcsőn. Hallotta
az apja horkolását, ő otthon volt, de nem tűnt fel neki lánya távozása. A Látó
kisurrant az ajtón, a hideg éjszakába. Lehelete párafelhőt hagyott maga után.
Reszketett kicsit, fázott, de ment tovább. Le a dombon, a főtérre. Ott viszont
megállt egy pillanatra. Valami nem stimmelt. Felnézett az égre. Sehol egy csillag,
sehol a hold. Csendbe burkolózott az éj. Alkonypírt kirázta a hideg.
„Nem, ez nem lehet…”
–gondolta. – „Ez nem történhet meg pont
most.”
Mindenfelé kapkodta a fejét. Egy ember sem volt az utcán.
Mindenki aludt. Lassan elindult a kovácsműhely felé. Remélte, hogy ott rátalál
az öccsére. Hogy Hablaty ott fekszik az íróasztalán, mert elaludt munka közben.
Ha nincs ott, akkor a medencénél lesz, ahol Fogatlan van. Alkony már járt ott
néhányszor, de éjszaka mégis más. Ő nem volt Hajnal. Nem volt Fúria, hogy
egyszerűen minden félsz nélkül kóvályogjon az erdőben egyedül, éjnek évadján.
Már nem járt messze. Már nagyon közel járt. Ám az egyik ház
mögül hirtelen egy kar nyúlt ki és megragadta Alkonypír karját. A lány sikítani
akart, de befogták a száját. Lefogták, hátrakötözték a kezeit. Egy ronggyal
bekötözték a száját is. Csak azt látta, hogy a dokk felé vonszolják. Aztán egy
zsákot húztak a fejére. Nem látott semmit. Mégis hallotta az egyre távolabbról
hangzó kiáltásokat.
Percek teltek el. Ki tudja hány perc. Alkony nem számolta.
Csak azt vette észre, hogy lekerül a zsák a fejéről és a rongy a szájáról. Egy
hajón volt. Egy viszonylag nagy hajón. Ocsmány ábrázatú emberek vették körül,
már amennyire látta. Mind gonoszan vigyorogtak rá.
- Üdvözlöm a fedélzeten, kisasszony!
A férfi magas, megtermett ember volt. Barna szakálla
rendezetlen, hanyagul font, tele volt morzsákkal és minden mással. Vigyora
inkább vicsorgásnak hatott. Fogai sárgák voltak, tele ételmaradékkal, lehelete
akár a rohadt hal. Viselete nem hasonlított egy vikingére. Lengébb volt, mintha
egy melegebb vidékről származna, de mégsem reszketett az északi, éjszakai
fagytól.
Alkonypír nem méltatta válaszra. Elrabolták. Nem fog velük
cseverészni, mikor lehet, hogy az élete a tét. A férfi, akit Alkonypír kapitánynak
könyvelt el, felnevetett. A lányt kirázta a hideg. Ezt a nevetést hallotta
álmában. Ugyanezt az ördögi, lenéző, gúnyos kacajt.
- Nézzétek, fiúk, de szótlan! –nyúlt a lány álla után, az
viszont elkapta a fejét. – És makacs is. Nehéz lesz megtörni.
„Engem sosem törsz meg.”
–gondolta Alkony határozottan, megszólalni viszont továbbra sem szólalt meg. Az
apjának fel fog tűnni a hiánya. Valakinek fel fog tűnni, észreveszik a hajót és
megmentik. Hitt benne, hogy ha más nem is, Hablaty meg fogja keresni. Hisz
Éjfúriaháton mégiscsak gyorsabb…
- Vigyétek le a többihez! –rendelkezett a kapitány.
„Többi?” –gondolta
a Látó elszörnyedve.
Valaki megragadta a karját és elkezdte egy csapóajtó felé
rángatni. Lelökte a lépcsőn. Alkonypír majdnem orra bukott, de időben
megtalálta az egyensúlyát. Lent, ha lehet, még hidegebb és sötétebb volt.
Alkony az orráig sem látott, de a férfi, aki vezette, magabiztosan lökdöste
előre. Ha a lány kezei nem lettek volna hátrakötözve, biztosan betörte volna az
orrát.
Hallotta a nyikorgó rácsot. Halk sutyorgást. A férfi
megragadta a lány csuklóit összeszorító kötelet és elvágta, majd egy nagyobbat
lökött Alkonyon, aki elesett. A ketrecajtó csapódott. Kulcs csörgött. És
mielőtt a férfi elment volna, meggyújtott pár fáklyát.
Alkonypír felállt A térde fájt az eséstől, de nem nagyon
zavarta. Körbenézett. Egy üres ketrecben volt. Csak ő volt odabent. Mellette,
előtte még húzódott pár hasonló cella. Hasonlítottak a sárkányketrecekre. De
ezekben emberek voltak. Fiatalok és öregek. Nők és férfiak vegyesen. Soványak
voltak, ruhájuk koszos és rongyos. Alkonypír azonnal tudta, kik rabolták el:
emberkereskedő kalózok.
Egyre gyorsabban vette a levegőt. Ez nem történhet meg vele.
„Ez egy álom, ez egy
rémálom. Nem lehet valós. Ez csak egy szörnyűséges rémálom.” –nyugtatta
magát. Hinni akarta, hogy igaz, hogy tényleg csak álmodik, és hamarosan fel fog
ébredni ismét, hogy otthon lesz az ágyában, és Hablaty is ott szuszog tőle pár
méterre, de legbelül tudta, hogy ez a
rideg valóság. Elrabolták őt. És el fogják adni rabszolgának.
Alkonypír ekkor vette észre a kis ablakot, egész magasan.
Nehezen, de felmászott valahogy és kinézett. A kis ablakocska félig állt ki a
vízből csupán, de Alkony így is látta. Látta, amit nem akart. Könnyes szemmel
ereszkedett vissza a fedélközbe. Lecsúszott a földre és sírt. Keservesen
zokogott. Minden reményt elveszített.
Hibbant-szigetet látta távolodni. Látta a fényt, ami túl
nagy volt ahhoz, hogy fáklya lehessen. Lángok. Tűz. És sötét füst. Mint az
álmában.
Álombéli látomása valósággá vált azon az éjszakán.
*Nyikooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooor*
VálaszTörlésEnikő.... te.... imádlak.... kidőltem.... folytatást... MOST!!!!!
*Nyikor továáááááááááááááááááááááááááááááááááááááááb*
Hallom XD
TörlésÉs köszönöm, majd... jövő héten érkezik :D
És még mindig hallom XD
...
VálaszTörlésEmber... Ez... Hát... Huh.
A szakállas vezér ismerős egy másik filmből... És... huh... Rosszak ezek az emlékek...
Enikő, minden tiszteletem a tiéd. Ahogyan írsz, ahogy megformálsz jellemeket elejtett szavakkal...
Sok erőt kívánok a folytatásoz, nagyon szurkolok Alkonynak, hogy sikerüljön végül megszabadulnia...
Köszönöm Flake! *-* <3 Nagyon jól esik, hogy ezt mondod (írod)! *-* Sietek, ahogy tudok! :D
Törlés............
VálaszTörlés*csendes sokk*
Nagyi, én....én....hú...hát...fú...
*cirip-cirip*
*kopp (Skira lefejeli az asztalt)*
Ez az évad lehető legjobb kezdése...komolyan...nagyon jól írsz. Mintha csak egy filmet néznék, és egyszerűen úgy megkedveltetted velem a szereplőket, hogy...arra nincsenek szavak.Nagyon nagyon de nagyon siess a folytatással, mert ha neem...*kapucni lehúz, gonosz vigyor*
Én aannyira iriigy vagyook, hogy így írsz....de úgy imádlak....mert...mert csak, és...
Folytatást.Kész.Foly-ta-tást, de nagyon gyorsan.Remélem Alkony kitalál valamit erre a kis...khmm, problémára XD De most tessék menni írni, mert nekem KELL a folytatás :P <3
*-*
VálaszTörlésKöszönöm, Skira! *-* És... sietek! Eskü, ha egy kapucnis alakkal találkozok az utcán, futni fogok, mert tudni fogom, hogy te vagy az XD
Ne legyél te irigy, mert te is rendkívül jól írsz és ezt halálosan komolyan mondom (írom)!
Kapsz. Majd egy hét múlva. És hát... majd meglátjuk, Alkony kitalál-e valamit, vagy sem ;) <3
ENIKŐŐŐŐŐŐŐ!!!!!
VálaszTörlésFÚÚÚÚÚÚÚÚ....
Az érzés, amikor elrabolják Alkonyt, te magadban mondogatod, hogy "Legyen orrtörés, csak legyen orrtörés!" erre te... fúúúúúúú... De ezek szerint az orrtörést lecopyrightoztam ;) (Maradjon is így... Kled, el ne kezdj cicázni...)
Ezezezezezezeeeeeezzzzzzz..... ENIKŐ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!?!?!?!?!?!?!?!?!???????????????????!!!!!!!!!!!!!!
JOSÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ!!!!
Dededeee... Elizaaaaaaa.... *szipogás*
Hm elrablás? Hm krumpliszsák? Hm vadászok? (Oké. Ezt egy csapdászmániásnak nem szabadott volna elolvasni...)
Alkony és a látomása...
Grrrr... Tűűűűűűűz *-*
Oké, mára elég belőlem... te pedig ásd el magad nagyon záros határidőn belül...
*elrepül*
UI: Értettem ám a célzást :P
TRIXIIIIIIIII!!!!!!!!!!!!
TörlésNem lesz orrtörés, az a te módszered XD
Igen, elrablás. Igen, krumplis zsák. Nem, kalózok :P
Most pedig megkeresem az ásóm :P
UI: Én nem céloztam semmire :P
Wow még csak a zöld szöveget olvastam el, de nem csodálom, hogy azt mondtad, kicsit belebonyolódtál! Kíváncsi leszek :)
VálaszTörlés