28. Látogatóban a Királynőnél

Sziasztok! :D

Igen, tudom, kicsit késtem (a suli a hibás...) De, most már itt vagyok! :D És inkább nem mondok semmi biztosat, hogy mikor jön a folytatás. Annyit ígérek, hogy amint tudom, hozom! ;)

Kellemes olvasást! :)

- Na, gyerünk! Mutasd, mit tudsz! –kiáltott rám Hablaty. Fogatlan felmordult és belehúzott, de Alzira egyből a nyomába eredt.

Miután Dame távozott, Hablattyal úgy döntöttünk, kijárna nekünk egy kis repülés. Először a rejtekhelyemre mentünk, ahol egy kiadós ebéd után felcsatoltam Zira hátára a nyerget és már szálltunk is. Nem gondolkodtam extrém dolgokban, épp, hogy csak egy laza sétarepülés jutott eszembe a felhők között. Aztán Hablaty kihívóan felkiáltott. Én pedig odavagyok a kihívásokért.

Fogatlan gyors volt. Biztosan nem olyan sebes, mint régen, mikor megvolt mindkét farok redője, de majdnem képes volt így is lehagyni Zirát. Csakhogy Hófúriám nem épp az a fajta, aki könnyen feladja. Két szárnycsapással beérte az Éjfúriát.

- Mi a cél? –kiáltottam Hablatynak. Ő rám vigyorgott, majd maga elé mutatott.

- Látod azt a sziklát? –kérdezte. Pár száz méterre kimagaslott a tengerből egy szikla. Távolról nézve elég hely volt rajta két sárkány leszállásához. Bólintottam. – Ott a cél!

- Felkészülni!

- Rajt!

A két sárkány belehúzott. Nem néztek ki úgy, mint akik hamar elfáradnak. Zira egyszer-egyszer lopva Fogatlanra pillantott, hogy megbizonyosodjon arról, még mindig ő van előnyben. Így is volt. Még ha csak egy karhosszal is, de Alzira vezetett. A szél csapkodta a hajam, ráhajoltam a nyeregre, hogy Zira gyorsabb lehessen. Nem volt messze a győzelem. És ekkor Hablaty állított valamit a műfarok redőn, és Fogi egy szárnycsapással beérte Alzirát. A két sárkány egyszerre landolt a sziklán – talán Fogatlan kicsit előbb.

- Meg kell mondanom –kezdtem –, Fogatlan gyorsabb, mint gondoltam.

Hablaty nevetve megcsapkodta a sárkány nyakát, aki jólesően felmordult.

- Nem szabad alábecsülni Fogatlant! Gyorsabb, mint bárki hinné!

~Ne csodálkozz, Éjfúria vagyok!~, prüszkölt a sárkány.

Alzira felhorkantott, én felnevettem.

:Ti, Éjfúriák, meg a hatalmas egótok!:

~Mondja ezt pont egy Hófúria?~

:Nekem nincs nagy egóm!:, morrant rá.

- De, Zira, van –mondtam. Hátrapillantott rám.

:Most már te is ellenem fordulsz?:

- Mi történik? –kérdezte Hablaty.

- Azon vitatkoznak, kinek van nagyobb egója –tolmácsoltam.

- Amúgy nem… fura? Mármint, hallani őket.

- Hozzászokik az ember –csapkodtam meg Zira nyakát. – De felettébb jó érzés. Kivéve, amikor a véremet szívja. Olyankor azt kívánom, bár ne hallanám.

:Nem is szoktam a véredet szívni! Ez… szinte már undorító!:, borzongott meg a sárkány. Felsóhajtottam.

- Zira, ez csak egy kifejezés. Egy szóhasználat. Nem kell komolyan venni.

:Mint a szívroham?:

- Igen, pontosan!

~Mi az a szívroham?~

- Hadd ne kelljen elmagyaráznom neked is, kérlek!

- Trükköztetek már? –kérdezte hirtelen Hablaty, figyelembe sem véve, hogy éppen két sárkánnyal veszekszem… igazából nem is veszekedtem… mindegy.

- Egyszer –mondtam. – Akkor is nekem repült egy madár.

Hablaty pár pillanatig csak meredten bámult rám, majd nevetésben tört ki. Még Fogi is kinevetett minket. Nem szerettem, ha kinevetnek, és láthatóan Alzira sem. Mindketten peckesen megemeltük az állunkat, majd teljes szinkronban, duzzogó, morcos arcot vágva elfordultunk a fiúktól. Tapintani lehetett a belőlünk sugárzó negatív energiát, mert lassan befejezték a kacagást.

- Jaj, Hajnal! Ne mondd már, hogy ez nem vicces! –kuncogott még egy utolsót Hablaty.

- Nem az! –feleltem morcosan.

- De Hajnal…

Idegesen fordultam felé.

- Te viccesnek találnád, ha egy olyan sárkányméretű dög ezt tenné Fogatlannal? –mutattam a Hófúriám nyakán éktelenkedő karmolás hegére. Hablaty elkomorodott.

- Ne haragudj, ezt nem tudtam! –mondta halkan. – Az volt az a sólyom-izé, amit Damiantől kérdeztél pár hete?

- Vörös széli sárkányvadász sólyom –mondtam. Egy életre az agyamba véste magát annak a dögnek a neve. – Igen, az. Csak úgy felbukkant és megtámadta Alzirát!

- Sajnálom!

Tudtam, éreztem, hogy tényleg sajnálja és nem csak úgy mondta. Mégis beállt közöttünk pár perc csend. A sárkányok sem társalogtak, vagy ha mégis, akkor nem értettem. Végül Hablaty törte meg a nyugalmat.

- Mit szólsz egy szlalom versenyhez? –kérdezte. Felkaptam a fejem. A felcsillanó szemeim épp elég választ adtak ahhoz, hogy folytassa. Hablaty elnézett a távolba, majd előre mutatott. - Arrafelé van egy kisebb sziklacsoport. Néhány helyen húzós a kerülés, de nagyon állat pálya lenne.

- Te már voltál ott? Ez nem ér! –fakadtam ki. Hablaty gonoszkásan elvigyorodott.

- Csak nem félsz? Így egyenlő esélyekkel játszunk.

Tudtam, hogy érti. Igen, ő ismeri a terepet, de Fogatlan farok redőjét ő irányítja, így annyi hátránya van, hogy nem csak a sárkánynak kell résen lennie folyton, hanem neki is. Alzira pedig teljesen egészséges, és igazából nem is kellenék neki én.

Bólintottam.

- Benne vagyok. Zira?

:Ez nem kérdés!:, morrant fel a sárkány. Hallottam a hangjából a versenyszellemet, a győzelmi vágyat.

- Felkészülni… Rajt! –kiáltotta. A két sárkány egy lényként ugrott le a szirtről. Egészen a vízig zuhantak, majd az utolsó pillanatban felkapták magukat. Ez ilyen tipikus Fúriadolog lehet. Úgy suhantak a víz felett, mint a kilőtt nyilak. Láttam, hogy Hablaty Fogi nyakára hajol, így könnyítve meg neki a gyorsulást. Én is ezt tettem. Alzira elégedetten felmordult, majd begyorsított. Pár centivel meg is előztük az Éjfúriát. Majd elérkeztünk a sziklákig.

Fogi valamerre balra tűnt el a sziklák között. Zira jobbra dőlt először. Ezek után nem tudtam konkrétan megmondani, mi történt és mikor. A Hófúria hol jobbra dőlt, hol balra, hol átfordult. Valahol felülről került, valahol alulról. Követni sem bírtam. Rémlik, hogy Zira csinált egy oldalas elsiklást két szikla szűk rése között. És, hogy a teljes fordulatánál majdnem elhánytam magam…

Aztán kiértünk. Zira győzedelmesen felsikoltott, hóbombát lőtt maga elé. A bomba szétporladt egy idő után, Alzira egyenesen belerepült. Apró hószemcsék lepték el a mellkasomat, és a hajamat. A Hófúria boldogan dorombolt. Aztán lövést hallottam. Ijedten kaptam oldalra a fejem. Aztán, amit láttam, mégis nevetésre késztetett. Fogatlan elégedetten vigyorgott. A nyergében ülő Hablaty pedig tiszta korom volt. Sejtettem, mi történt. Fogi kilőtt egy bombát és belerepült. Ez csak még jobban kacagásra késztetett. Most öcsém nézett rám mogorván.

- Ez nem vicces! –morogta.

- De… de az! –fuldokoltam a röhögéstől.

- Nem, nem az!

- Dehogynem!

- Hajnal!

- Oké, befejeztem –próbáltam visszafojtani a nevetést. – Egy pillanat.

A két sárkány tovább repült, nem zavartatták magukat. A horizont lassan kezdett átmenni halványnarancssárgába. Észre sem vettem, hogy kezd esteledni. Felnéztem az égre. A még kék égboltot fehér felhők tarkították. Hívogatóak voltak. Bele akartam ugrani. Meg akartam érinteni. Alzira, mintha olvasott volna a gondolataimban, boldogan felmordult, majd az ég felé vette az irányt. Fogatlan követte. A két hüllő egyenesen átrepített minket a felhőkön, fel föléjük. Hablattyal egymásra néztünk.

- Arra gondolsz, amire én? –kérdeztem vigyorogva.

- Szabadesés? –vigyorgott vissza.

Válasz helyett felpattantam a nyeregben. Zira, mikor ezt megérezte lassított egy kicsit. Óvatosan hátráltam egy lépést, majd „nekifutottam” és leugrottam Hófúriám nyakáról. Csináltam egy szaltót is, majd arccal előre zuhanni kezdtem. Hablaty ugyanezt tette, a sárkányok követtek minket. Átvágtunk a felhőkön, majd zuhantunk tovább a víz felé. Fantasztikusan szabad érzés volt. Sárkányaink hamar beértek minket. Együtt hullottunk alá az égből, teljes szinkronban.

Nagyjából száz méterrel a vízbeérés előtt visszaszálltunk a nyeregbe, a két sárkány ismét az ég felé vette az irányt. Ezúttal a felhők alatt szálltunk. Önkéntelenül is kinyújtottam a kezem a felhők felé. A puha pamacs nemes egyszerűséggel szertefoszlott az ujjaim között, és ez leírhatatlan érzés volt.

:Sosem unod ezt meg?:, kérdezte Zira.

- Soha…

~Ezt úgy mondtad, mint aki nem élvezi!~

:Mármint?:

~Tudom, hogy te is szeretsz átrepülni a felhőkön. Minden sárkány szeret.~

Zira hallgatott egy ideig, majd alig látható mosolyra húzta a száját.

:Ez igaz…:

~Đ~Ł~

Így repülgettünk egészen sötétedéig. Nem beszélgettünk, csak élveztük az arcunkba csapó szelet, a friss levegőt, a szabadságot. Aztán furcsa dolog történt.

Már sötét volt. A csillagokat és a holdat eltakarták a felhők. Hirtelen Alzira minden izma megmerevedett alattam. Éreztem a nyergen át is. Feszültnek tűnt. Össze-vissza kapkodta a fejét. Pupillája összeszűkült.

- Alzira! Alzira, mi a baj?

Ő nem felelt.

- Zira…

:Maradj csendben!:, sziszegett rám. Meglepett. Soha nem viselkedett még így. Vagyis, az első találkozásunk óta biztos nem. Hablatyra néztem.

- Tudod, mi baja?

A fejét rázta. Hirtelen Fogatlan is furcsán kezdett viselkedni. Ugyanazt csinálta, amit Alzira. Kapkodták a fejüket, mintha valami hang forrását keresnék. De én nem hallottam semmit. Épp kiélesítettem volna a hallásomat, mikor Zira Rám morgott.

:Meg ne merd próbálni! Akkor te is az uralma alá kerülsz!:

- Srácok, ennek semmi értelme, mi van veletek? –kérdeztem tőlük. Kezdtem nagyon is aggódni értük.

~Hív minket, muszáj menni! Nem… tudok… ellenállni!~, rázta a fejét Fogatlan.

:Azt miért nem említetted, hogy van itt egy Alfa?!:, sziszegett rá Alzira.

- Alfa?! –kérdeztem őket, majd mikor nem feleltek Hablatyra néztem. – Tudtad, hogy van itt valahol egy Alfa?

- Egy micsoda?

- Egy Alfa! Egy affajta király, vagy királynő. Képes irányítani a többi sárkányt. És azt… azt hiszem az uralma alá vonja Fogatlant és Alzirát.

Hablaty elsápadt.

- És most mit csináljunk?

~Bukjatok le, és fogjátok be!~

Nem értettem miért mondja, amíg fel nem tűnt a ködben pár sárkány körvonala. Páré? Rengetegé! Hemzsegtek körülöttünk a Szörnyen Nagyok, a Cipzárhátak, Siklók és Gronkelek. Meg pár ismeretlen fajta is.

- Magasságos Odin! Bukj le! –szólt rám Hablaty.

Nem kellett kétszer mondani, azonnal ráhajoltam Alzira nyergére, amennyire csak tudtam. Hófúriám gyorsított egy kicsit, ahogy Fogatlan is, majd siklórepülésbe kezdtek.

Ez így ment pár percig. Aztán egy sárkány (ha jól láttam, egy Sikló) túl közel merészkedett hozzánk. Alzira figyelmeztetően rámordult, de a Siklósárkány még mindig nem ment arrébb, sőt, egyre közeledett. Hófúriám ezt nem tűrte sokáig, a másik sárkány felé kapott. Nem érte el, a fogai összecsattantak. A Sikló mérgesen felhördült, és… kiadta azt a furcsa hangot, amit nem tudok megnevezni. Támadni akart, de Fogatlan hirtelen bevágódott közénk és rámordult a Siklóra. Ő erre dühösen fújtatva odébb repült.

Nem értettem, mit mondanak, és talán ez zavart a legjobban. Nem tudtam, mi tévő legyek, hogyan segítsek. Tehetetlennek éreztem magam. De bíztam Alzirában és abban, hogy talál kiutat. Hogy valahogy kivisz minket innen.

Hirtelen az összes sárkány zuhanórepülésbe kezdett. Gondoltam, ez tökéletes alkalom lehet a felszívódásra. Nos, Zira és Fogi ezt máshogy gondolta. Ők követték a társaikat. Szlalomozni kezdtek a sziklák között, hol kicsit lejjebb, hol feljebb emelkedtek. Alig láttam valamit, de bíztam Zirában. Bíznom kellett benne.

Csak repültünk. Hablaty is és én is halálos csendben voltunk. Többször is próbáltam gondolatban szólni Alzirához, de nem reagált. Vagy nem hallotta, vagy nem szándékozott válaszolni. Egyik sem hangzott jól.

Alig telt el két perc, mikor Alzira lassítani kezdett. Egy sziget kezdett körvonalazódni a ködön át. Egy Hatalmas vulkán. Megmerevedtem, még jobban Zira nyakára hajoltam. Ő egyenesen a vulkán felé tartott. Követte a többi sárkányt be egy résen, egyenesen a tűzhányó szíve felé. Azonnal megcsapott a hő, de viszonylag gyorsan hozzászoktam. Egy ideig sötét volt, majd beértünk egy… nem tudom megnevezni, hogy hová. Odabent hemzsegtek a sárkányok. Soha életemben nem láttam még ennyi szárnyas hüllőt. Mindenféle-fajta volt ott, olyan fajok is, amiket nem ismertem fel. És akik most érkeztek, mind-mind a lávába hajították a zsákmányukat.

Alzira idegesen kémlelte az alatta elterülő lávát, majd Fogatlannal együtt jobbra fordultak és amilyen gyorsan csak tudtak, egy kiálló szikla felé száguldottak. Mindketten kecsesen landoltak, majd megbújtak az árnyékban. Alzira kifordította a pikkelyeit, hogy ne virítson.

Hatalmas volt a hangzavar. Minden sárkány morgott, kiáltozott, egy pillanatnyi csend sem volt. Hablatyra néztem, ő pedig rám. Mindkettőnkről folyt az izzadtság, bár láttam, hogy őt jobban megviseli a hőség, mint engem. Zira sem festett valami fényesen –már amennyit láttam belőle–. Feltételeztem, hogy mivel Hófúria, a hideghez és/vagy a kellemesebb, hűvösebb időhöz van szokva, és sokáig nem fogja bírni ezt a forróságot.

Ekkor megjelent egy Cipzárhát. A láva fölé szállt. Feszülten figyeltem, ahogy egy kisebb halat köp bele a lyukba. A sárkány, mint aki jól végezte a dolgát, éppen továbbállt volna. De akkor az egész hely megremegett. A sárkányok elhallgattak. Síri csend honolt. Csak a sietősen eliszkolni próbáló Cipzárhát szárnycsapásai hangzottak. Minden sárkány behúzódott az árnyékba.

A lávából valami elképesztően hatalmas emelkedett ki. Mintha egy sárkányfej lett volna. Egy óriási sárkányfej. Kinyitotta a száját és… a Cipzárhát eltűnt. Fogak csattantak. A lény nyelt. Majd visszahúzódott oda, ahonnan kiemelkedett.

Lefagyva figyeltem a jelenetet.

- Jóságos Thor, hallgasd meg imáim! –fohászkodtam a lehető leghalkabban. Hablaty ugyanúgy le volt dermedve, mint én. – Mi volt ez a valami? –súgtam oda neki.

Megrázta a fejét.

- Nem tudom –válaszolta.

Ekkor a lény ismét kidugta a fejét a lávából, de most lassabban, mint ezelőtt. Mint aki ráér. Hatalmas orrlyukai voltak és biztos voltam benne, hogy a szaglása kiváló… akkor viszont bajban vagyunk. Tudtam, hogy szimatol. Hogy tudja, hogy valami nincs rendben.

- El kell tűnnünk! –suttogtam.

- Egyetértek –bólintott Hablaty, majd megcsapkodta Fogi oldalát. – Fogatlan, vigyél ki innen!

- Hallod, Zira? Jó lenne eltűnni! –szóltam neki.

Ekkor a szörnyeteg szemei felpattantak. Tudtam, hogy kiszúrt miket. Éppen akkor kapott felénk, mikor a két sárkány eltűnt onnan. Éppen, hogy megúsztuk. Hatalmas lett a felfordulás. Az összes sárkány egyszerre akarta elhagyni a helyet, így könnyen eltűntünk a tömegben. Pillanatok alatt kiértünk. Fogi és Zira a sötét ég felé vette az irányt. Zihálva néztem vissza. Rengeteg sárkány repült, amerre látott.

- Ez mi volt?! –kérdeztem halkan, leginkább magamtól, mint a többiektől.

~A Királynő. Az Alfa. Ő kényszerít minket arra, hogy élelmet lopjunk tőletek és máshonnan is.~, felelt Fogatlan. Megnyugodtam, hogy végre újra értem, amit mond.

:Akkor ő a zsarnokfajta. Emlékszel, beszéltem róluk.:, fordult felém Zira. Megsimogattam a fejét.

- Igen, emlékszem. Örülök, hogy visszatértél közénk!

:Eddig is itt voltam. Csak… hatás alatt. Még mindig kicsit az alatt vagyok.:, rázta meg a fejét.

- És te, Fogatlan?

~Már megszoktam.~, morogta.

Nem is kérdeztem többet. Percekig repültünk a legnagyobb csendben. Próbáltam felfogni, mi volt ez az előbb. Van egy böhömnagy sárkány, aki irányítja a nála kisebbeket. Ráveszi őket, hogy élelmet vigyenek neki, ha nem teszik, őket is megeszi. Olyan, mint egy… királynő a méhkasban. Ő a főnök. Ő irányít. Erről soha, senki nem tudhat! Nem azért, mert mellette állok. Hanem mert egy öngyilkos küldetés lenne.

- Egyezzünk meg valamiben! –fordultam Hablatyhoz. – Erről nem beszélünk senkinek!

- Ez nem kérdés! –bólintott rá azonnal. – Felérne egy öngyilkos küldetéssel.

- Kezdem lassan azt hinni, hogy a gondolataimban olvasol –jegyeztem meg. Erre nyelvet öltött, ahogy szokta. Akárhányszor egyikünk azzal vádolja a másikat, hogy gondolatolvasó, nyelvet öltünk. Régebben, amikor ezt kitaláltuk, úgy tudtuk, lehetetlen. Most már kezdek benne kételkedni.

Sokáig repültünk csendben az éjszakában. A sárkányok sem kommunikáltak velünk, vagy egymással. Csönd volt.

Amikor megláttam a falu fényeit, a délelőtti események ellenére nyugalom árasztott el. Rendben, még mindig iszonyat dühös voltam apára, de ez a hely akkor is az otthonom. És éppen ezért még nagyobb hidegzuhanyként ért, mikor rájöttem, hogy a fényeket nem a fáklyák adják… hanem az égő házak.

- Hajnal… te is látod? –kérdezte Hablaty.

Nem tudtam megszólalni. A házak égtek – ha nem is mind, de a legtöbb igen. Sárkányok árnyait láttam a sötét égen. Emberek kiabáltak. Ez csak egyet jelentett:

- Portya –suttogtam.