16. Aukció
Sziasztok! :)
Mielőtt a részre térnénk, néhány apróság:
1. Elkezdtem az elejétől átírni a részeket. A prológust teljesen átírtam, a többi részben csak egy-egy apróságot firkantottam át.
2. Emellett, elkezdtem feltölteni a részeket Wattpadra. Ide kattintva megtaláljátok. Két-három naponta teszek ki egy-egy részt, szépen az elejétől kezdve (a prológussal együtt 6 rész már kint van). De a blogot persze nem hagyom itt, ide is folyamatosan fogom feltölteni a részeket :)
Hát ennyi lenne mára :) Kellemes olvasást! :)
1. Elkezdtem az elejétől átírni a részeket. A prológust teljesen átírtam, a többi részben csak egy-egy apróságot firkantottam át.
2. Emellett, elkezdtem feltölteni a részeket Wattpadra. Ide kattintva megtaláljátok. Két-három naponta teszek ki egy-egy részt, szépen az elejétől kezdve (a prológussal együtt 6 rész már kint van). De a blogot persze nem hagyom itt, ide is folyamatosan fogom feltölteni a részeket :)
Hát ennyi lenne mára :) Kellemes olvasást! :)
~Alkonypír~
Egy hét telt el azóta, hogy összebarátkoztam a sárkánnyal és
ezzel a Declan nevű sráccal, akit idő közben átköltöztettek a szomszédos,
eredetileg sárkányoknak szánt cellába. Senki sem magyarázta meg, hogy miért
teszik, egyszerűen nyakon lőtték egy vérkő-nyíllal és átvonszolták oda. Amikor
őt kérdeztem az okáról, csak vállat rántott.
Nem sok mindent tudtam meg róla az elmúlt időben. Ha
beszéltünk, akkor is jelentéktelen dolgokról, mint például, hogy milyen
rettenetes a koszt, merre tartunk éppen, mennyire kényelmetlen a padlón aludni,
vagy egyszerűen az őröket beszéltük ki. Őt egy kicsit jobban megviselte az
ittlét, mint engem, amit nehezen tudtam elképzelni. Gyakran mászkált fel-alá a
cellában, és edzett is, elmondása szerint csak azért, hogy csináljon valamit.
Nem tett jót neki ez a bezártság dolog.
Emellett néhány személyes dolgot is megtudtam róla. Például,
hogy tizenkilenc éves. És ezt nagyon nehezen hittem el neki. Mármint, elég volt
ránézni. Csupa izom ártatlan, piszok jóképű arc, hihetetlenül perverz humor és
rejtegetett jólelkűség. Idősebbnek tűnt, jóval, személy szerint huszonnégy
körülinek tippeltem volna, ha nem többnek. Erre itt benyögi nekem, hogy még
csak tizenkilenc.
Elmondása szerint egy Reves nevű városból jött, ott lakik és
dolgozik. Hallottam már arról a helyről. Egészen nyugaton helyezkedik el egy
nagyobb szigeten. Nagy, tipikus kereskedővárosnak mondják, ahol mindenféle
portéka megtalálható, de elég drágán. Kíváncsi voltam, Declan mit dolgozik, de
mást nem is nagyon mondott erről, hiába kérdeztem. Nem nyílt meg nekem,
bezárkózott típusú srác volt, de mégis éhezett a társaságra. Úgy volt furcsa a
gyerek, ahogy volt. Ennek ellenére egy hét összezártság után mégis kezdtem
egyre inkább a barátomnak tekinteni.
A sárkányról időközben kiderült, hogy hím. Declan legalábbis
állította, hogy az. Egyikünk sem értett a sárkányok nyelvén, így nem tudtam
megkérdeni a hüllőt, viszont mikor egyszer „kislány”-nak neveztem, erőteljesen
ellenkezett és sértődötten elfordult tőlem, így elfogadtam Declan állítását.
Többet nem is neveztem így a sárkányt.
Declan kifejezetten sokat tudott a sárkányokról, mondott is
pár érdekességet az Égszelőkről. Például, hogy nem merészkednek viking területekre,
inkább meghúzzák magukat. Nem a legbátrabb sárkányfajnak írta le őket, annak
ellenére, hogy ez a sárkány volt akkora, mint egy Szörnyen Nagy Rémség. Igen,
határozottan nagyobb volt, mint egy Fúria, aminek először néztem. Declan a
vadászattal magyarázta a visszahúzódó természetüket. Bár most keleti
sárkányfajnak számított, régebben mindenhol megtalálhatóak voltak. Aztán mikor
a vikingek tömegével levadászták őket a bőrükért, ami tökéletes álcát
biztosított nekik az erdőkben (tekintve, hogy az Égszelők terepszínűek voltak),
csak keleten maradt nagyobb létszámú populáció, inkább az angónok területén.
Emellett ezek a sárkányok odavannak a tobozért. A halat is szeretik, de a toboz
a kedvencük. És ezt furcsa volt hallani.
Hiába faggattam Declant arról, honnan veszi ezeket az
információkat, mindig vigyorogva közölte, hogy ha elmondja, meg kell, hogy
öljön. Nem gondolta komolyan, biztosan viccnek szánta, de volt valami a
hangjában, ami miatt egy idő után felhagytam a kérdezősködéssel.
Kora délelőtt járt az idő. Declan már túlvolt a reggeli
edzésén, ami sok fekvőtámaszból, felülésből és húzódzkodásból állt. Esetek nagy
részében –hétből ötször– végzett, mielőtt felkeltem volna, a másik két
alkalommal végignéztem. Vagyis, pont, hogy próbáltam nem őt nézni. Ami elég
nehéz volt.
A reggeli adag kaját már megkaptuk és el is majszoltuk
mindketten. Épp a cella sarkában ültem és a rácsok közt átnyúlva vakargattam az
Égszelő nyakát, mikor a hajó mozgása hirtelen megváltozott. Ez nem csak nekem
tűnt fel, Declan is felkapta a fejét. Valami nagyon nem volt rendben. Nem
szoktunk csak úgy megállni. Csak kéthetente szoktunk megállni, akkor is csak
élelemért és vízért. Vagyis, nagyjából, azt hiszem. De egy biztos, Declan
megjelenése előtt két nappal álltunk meg legutóbb. Még nem volt itt az ideje
egy újabb megállónak.
Felpattantam a sarokból, és nagy nehezen a cellámnál lévő,
jó magasan elhelyezett ablakhoz küzdöttem magam, ami csak félig állt ki a
vízből. Épp akkor eresztették le a horgonyt az orrom előtt. Ijedtemben
elugrottam onnan, majd szidva a hajósokat, megint felmásztam. A nyílt tenger
nézett velem farkasszemet. Rá kellett jönnöm, hogy ezzel nem megyek semmire.
- Mit látsz? –kérdezte Declan. Rápillantottam.
- Megálltunk –feleltem. – Nem láttam semmit, csak a vizet,
de… lehorgonyoztak. –Pillantásom összeakadt Declan csokoládészín tekintetével.
– Nagyon rossz érzésem van, Declan.
- Nekem is –bólintott. Bár ő nem tűnt annyira kétségbeesettnek,
mint én, látszott rajta, hogy ideges.
Ekkor megjelentek az őrök. Teljes készültségbe voltak
öltözve, fegyverekkel felszerelve. Tizenketten voltak. Minden cellához
odamentek, kirángatták az embereket és láncra verték őket. Kivert a víz, nem
tudtam, mi történik.
- Declan, mi folyik itt? –kérdeztem tőle. Az őrök
folyamatosan mondták a magukét, de nem értettem a szavakat. Declan igen.
- Visznek minket árusítani –mondta halkan.
Az egyik őr felé fordult, nyakon lőtte két
vérkő-nyilacskával. A fiú reagálni sem tudott, már nyílt is a cellaajtaja, két
nagydarab férfi nekinyomta a falnak, mielőtt ellenkezhetett volna. Pedig
ellenkezett, méghozzá nem is kicsit. Míg a jelenetet figyeltem, nem vettem
észre, hogy hozzám is bejöttek.
- Tempus est ostende
te, puella1 –szólt az őr, miközben vastag
vasbilincset tett a csuklóimra és a lánccal, ami hozzá volt kötve, kirántott a cellából.
Olyan hirtelen történt, hogy alig tudtam megtartani az egyensúlyomat. De már
csak az kellett volna, hogy nekiessek egy őrnek, vagy esetleg a lába elé
boruljak. Ahogy figyeltem, az egyetlen, akit nem rángattak ki a cellájából, az
Declan, aki még mindig a vérkövesek ellen küzdött. Oda akartam menni, hogy
segítsek neki, de az őr visszarántott a sorba.
Kivert a víz. Ekkor jutott el az agyamig, mi lesz most.
Eladnak rabszolgának. Ijedten néztem Declanre. Elkapta a tekintetem.
- Declan… –kezdtem halkan, mikor az őr meglökött,
kényszerítve az indulásra. Máshoz egyszerűen nem tudtam volna fordulni. Nem
tudom, mit vártam. Hogy majd áttör az emberek között és megment? Ugyan. Megvolt
a maga baja is, ahogy az őrök ellen küzdött a cellájában.
Declan valami idegen nyelven kiabált az őt lefogó
férfiakkal. Azoknak láthatóan nem tetszett, mert gyomorszájba vágták. Declannek
bennszorult a levegője, előregörnyedt amennyire tudott, de a karjait még mindig
lefogták. Megrezzentem az ütés láttán, de nem tudtam sokáig nézni a fiú
szenvedését, kilökdöstek az ajtón, fel a lépcsőn, a fedélzetig.
Nem fűztek túl szép emlékek a fedélzethez. Eszembe jutott a
kékszemű lány, akit akkor szinte kirángattam a cellák közül, hogy szökjünk meg,
és hasba lőtték a cél előtt. A tengerbe zuhant és a testét elnyelték a habok.
Az a nap volt életem második legrosszabb napja. Azon a napon vertek és
szégyenítettek meg. Azon a napon találkoztam először Declannel. Ahogy a kalózok
a csónakokhoz vezettek minket, még láttam a száradt vér nyomát a fedélzeten.
Csónakonként heten mentünk. Talán többen is fértünk volna
bele, de így kényelmesebb volt. Ha jól figyeltem, tíz csónak függött a hajó
oldalára erősítve, talán több. Mi, ahogy elnéztem, ötöt hozunk el. Engem az
első csónakkal vittek. Ebbe a hajócskába került a kapitány, két nagyobb rangú
férfi, egy nagy, vörös orrú, pufók pasas és két evezős. Nem mertem hátranézni,
hogy ülnek a többiben. Senkire sem mertem ránézni, vagy sokáig figyelni. Főleg
úgy, hogy éreztem magamon a kapitány rideg, sötét tekintetét.
Percek múlva kikötöttünk a dokknál. Nem értettem, miért nem
a nagy hajóval kötöttek ki közvetlen a dokknál, de inkább nem kérdeztem rá.
Biztos nyomós okuk volt erre. Kirángattak nyolcunkat, a rabokat a ladikokból és
sorba állítottak minket. Én vezettem a sort. Előttem két fegyveres őr ment, a
kapitány, a pufi és a két tisztnek elkönyvelt férfi. Kétoldalt őrök fogtak
közre minket. Nem mintha bárki mert volna ellenkezni.
Egy domb felé meneteltünk. Percekig sétáltunk. A nap
vakítóan sütött felettünk, csak néhány csúnyácska felhő tarkította az eget.
Magamba szívtam a friss levegőt és a napsugarakat. Hetek óta csak az ablakból
figyeltem a napot és a szelet. Mintha csak gondolnom kellett volna rá, lágy
szél kapott a hajamba, fémes, ismerős illatot hozva magával. Esni fog.
A domb tetejére érve egy kapu nézett velem farkasszemet. Fából
és vasból összetákolt, masszív átjáró, ami a faluba vezetett. Mindkét szárnya
nyitva volt. A boltívén egy jelkép vigyorgott rám merészen. Vizsgálni kezdtem,
kutatni, hogy honnan lehet ez nekem olyan ismerős a szikrázó gömböt magasba
emelő kéz. Biztos voltam benne, hogy apa már mesélt róluk, de egyszerűen nem
emlékeztem a klán nevére. Akkor vettem csak észre, hogy lelassítottam a
lépteimet, mikor a mögöttem lévő nő belém jött és meglökött. Ez azonnal lépésre
ösztönzött. Így pedig, mielőtt még normálisan megvizsgáltam volna a jelet,
átsétáltunk a kapun, a falu főterére érve.
Nem számítottam ekkora tömegre. Pedig volt. Nem voltak
harckészültségben, viszont mindenki oldalán legalább egy jól megtömött kis
szütyő függött. Pénz. Készülnek rabszolgákat venni. Nagyot nyeltem a tömeg
láttán. Végignézve az embereken, egy arcot sem láttam, akinek szívesen lennék a
rabszolgája. Olyan kiéhezetten néztek ránk, mint az éheztetett farkasok egy
legelőn hagyott bárány láttán. Középen, egy trónon ült egy megtermett férfi,
balra tőle egy nő. A törzsfőnök és a felesége. Nem tűntek túl barátságosnak.
A férfi egy megtermett, törzsfőnek kinéző ember volt őszülő
barna hajjal. Úgy szemlélt minket a trón karfáján könyökölve, mint aki maga is
rabszolgát akar venni. A mellette ülő fiatal nőnek szőke, kontyba kötött haja
volt és rideg tekintete. Tekintetéből annyit olvastam ki, hogy a legújabb
riválisát keresi. Mögöttük három korombelinek tűnő fiú sorakozott fel, akiket a
gyermekeiknek könyveltem el. Ők sem tűntek valami barátságosnak.
A kapitány, a pufók és a két tiszt odament a főnökhöz, amíg
az őrök megállítottak minket és szembefordítottak a tömeggel. Úgy éreztem
magam, mintha a saját kivégzésemen lennék. Viszont volt időm megfigyelni a
törzs zászlaját, ami a törzsfőnök trónja felett lebegett. A gömböt tartó kéz.
Néztem egy jó ideig, mire rájöttem, hogy az nem gömb, hanem a hold. Telihold.
Úgy vágott belém a felismerés, mintha csak villám csapott volna agyon.
„Telihold… Telihold-sziget…
A teliholdiak…” –gondoltam elszörnyedve.
Újra végigfuttattam a tekintetem a három srácon, akik a trón
mögött álltak. Hirtelen ráismertem a középen álló magas, izmos fiúra. Oscar
Moon. A srác, akihez apám feleségül akart adni. Egész eddig nem volt vele
problémám, most viszont egyenesen taszított a gondolat. Én, egy mocskos,
rabszolgahajcsár felesége? Ó, nem! Ha apám ezt megtudja…
De rájöttem, hogy nem fogja megtudni. Mert eladnak. Ha nem
is itt, valahol biztos. És soha többé nem jutok haza. Mert halottnak hisznek.
És egy halottat senki sem keres.
A kapitány és a két tiszt odébbállt, de a pufi ember felénk
indult el. Félúton megállt, és intett felénk. Az egyik nőt kirángatták a sorból
és a pufók mellé állították. Ekkor rájöttem, mi is a férfi. Ő fog eladni
minket.
- Tisztelt hölgyek, urak! –fordult körbe valószínűleg
negédes mosollyal. – Az első ajánlatunk ez a csinos hölgyemény itt –intett a
mellé állított, rövid, barna hajú lányra. A kékszemű testvére volt. Remegve
állt ott, leláncolva, kapkodva a fejét az őt figyelők között. – Fiatal és
tökéletesen tanítható háziasszonynak, vagy más egyébnek –mosolygott cinkosan. –
Lidércül beszél, de a mutogatásból, vagy a korbácsból biztos érteni fog. A
kikiáltási ár ötven arany.
- Ötvenegy –jött az első licit.
- Ötvenöt –hangzott a következő.
- Ötvenhét!
- Hatvan a kislányért!
- Hatvanöt!
- Hetven!
És csend. Nem érkezett több licit.
- Hetven először. Másodszor. Harmadszor. Elkelt! Uram, a
licit végén átveheti az ifjú hölgyet és rendezzük az árat.
Lefagyva néztem a jelenetet. Ilyen könnyű eladni egy embert.
Hetven arany sok pénznek számított északon, még keleti vizeken is. Egy ruha nálunk nagyjából négy-öt aranyba került, és azok jó anyagúak voltak. Ezek az emberek majdnem egy ház árát adták egy emberért.
Előállították a következő embert, majd még egyet és még
egyet. Az összesnek akadt vevője. A szürke szemű, barna hajú lány
hetvenöt kelt el. A fiút, a fekete hajú, felemás szürke szemű fiút
százötért vették meg. A húsz év körüli, barna hajú kék szemű srác
száztizenötért lett eladva egy bőkezű férfinak. Még a nyolc éves kisfiút
is sikerült eladni száz aranyért. A sánta férfi és az ötvenes éveiben járó nő
nem lelt vevőre, senki sem akart belefektetni öregekbe. Nem volt jó üzlet
számukra. Két ember maradt hát. Vagyis egy. Én. Mert Declan nem volt sehol.
Az őr megragadta a bilincsemre erősített láncot és
kirángatott a nyilvánosság elé. Az volt az első dolgom, hogy körbepásztáztam a
tömeget. Mindenki úgy méregetett, mintha valami ruha lennék. Nem úgy
tekintettek rám, mintha ember lennék. Inkább egy tárgynak néztek, amit
birtokolhatnak majd. Tekintetem megakadt viszont valakin, aki számomra kilógott
a tömegből. Mindenkivel ellentétben ő egy fekete köpenyt viselt, mélyen a fejébe
húzott csuklyával. Nem tudtam miért, de valamiért különbözött a többiektől.
- A következő árunk…
Ez a kisasszonyka –zökkentett ki a bámészkodásból a pufók, vörös orrú férfi. –
Fiatal, jó erőben lévő, tüzes vörös hölgyemény. Igazi ritkaság. És megtört –tette
hozzá. Izgatottan suttogtak össze az emberek. – A kikiáltási ár nyolcvan arany.
Már azon is megakadt a szavam, hogy ilyen magas árral
indított. De ami még jobban meglepett, hogy még liciteztek rám. Az ár lassan
felment kilencvenre, majd rádobtak ötöt, aztán tízet, tizenötöt, és meg
sem álltunk száznegyvenig. Ott csend lett.
- Száznegyven először… másodszor…
- Százötven! –jött a licit. A szám is tátva maradt. A
törzsfőnöktől érkezett az ajánlat. Gonosz mosoly ült az arcán, mikor harmadik
felszólításra sem licitáltak rá.
- Elkelt! –mondta a pufók elégedetten. – Tökéletes
választás, uram! Nem fogja megbánni.
- Ebben biztos vagyok –bólintott megnyalva a szája szélét.
Kirázott a hideg. Egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne
szólaljak meg.
- Nem –suttogtam először. De senki sem figyelt fel rám. Úgy
döntöttem, akármi lesz, nem lehet rosszabb. Így kinyitottam a számat. - NEM!
Ennyit mondtam, és csend telepedett a népre. Meglepve néztek
rám, én pedig ebből merítettem erőt a folytatáshoz.
- Nem, nem leszek a házi szajhád! Nem leszek a szolgád,
inkább meghalok! –süvöltöttem, hogy mindenki hallhassa.
Elkezdtem rángatni a láncot, hátha kiszabadíthatom magam.
Egy dolgot értem el vele. A vasláncot tartó őr fém karvédővel fedett keze felém
lendült és arcul csapott. Végigsuhant rajtam a fájdalom, megszédültem és térdre
estem. Villogó pontokat láttam mindenfelé, nem voltam képes beazonosítani a
dolgokat. Éreztem valamit lecsurogni az arcomon. Vér. Mielőtt bármi mást
tehettem volna, felrántottak a földről és visszaállítottak a sorba. Minden
homályos volt a szemembe szökő könnyektől.
Csak azt vettem észre, hogy egy alak áll elém, egyenesen az
arcomba hajolt. Megcsapott a keserű alkoholszag, ahogy a férfi megemelte az
államat.
- Amint átadlak az új gazdádnak, megkapod a magadét
–sziszegte az arcomba a kapitány, majd elengedte az államat és morogva odébb
állt.
Utána akartam köpni, de inkább visszafogtam magam. Már így
is eléggé kihúztam a gyufát. Nem is kicsit. Ki tudja, mivel készül nekem Moon
törzsfőnök. Biztosan nem fog megajándékozni az ellenkezésemért. Sőt, mi több…
tudtam, hogy ennek nyoma fog maradni.
A vörös arcú férfi intett. Két megtermett férfi lépett
előre, kétoldalt fogva Declan karjait. A fiú bicegett, alig emelte a jobb
lábát. Valami nem stimmelt. Reggel még semmi baja nem volt. Bár ki tudja, mit
műveltek vele az őrök, amíg egyedül voltak vele. Egy pillanatra összeakadt a
tekintetünk. Rám kacsintott. Rossz előérzetem támadt. Ezalatt az egy hét alatt
megtanultam, hogy Declan nem kacsintgat csak úgy, és nem játszik meg semmit ok
nélkül. Tervez valamit. És nem lesz szép vége.
Kiállították középre. A placc közepére, ahol én álltam az
előbb. Csak egy férfi maradt mellette, aki tartotta a láncát. A vas szélesebben
kulcsolódott az alkarjára, mint nekünk. Veszélyesebbnek ítélték, mint
bármelyikünket. Jól tették. Declan kiszámíthatatlan, akár egy sárkány. Senki
sem tudja, mikor támad, honnan és hogyan. Declan a meglepetések nagy mestere.
A férfi odaállt Declan mellé, végigmérte, majd a tömeg felé
fordult.
- Tisztelt uraim, és kedves hölgyeim, a legjobbat hagytam
utoljára! Ez az úriember az utolsó a mai aukción! Nézzenek csak rá, kérem!
Fiatal, tele élettel, tele energiával. Kicsit vad, de… mindenki megtörhető.
- Mi van a lábával? –hangzott valahonnan a kérdés.
A férfi felvonta a szemöldökét, majd azonnal visszavette a
diplomatikus arckifejezését.
- Csak egy enyhe rándulás, pikk-pakk helyrej-…
A vörös orrú be sem tudta fejezni a mondanivalóját. Declan
minden előjel nélkül teljes erővel fellökte a láncát tartó őrt, majd átugrott a
bilincse felett. Olyan gyorsan mozgott, hogy alig lehetett követni. Az
aukcióvezető mögé lépett, a nyakára tekerte a láncot. A férfi próbálta
megmarkolni a fémet, próbálkozott az ellazításával, de hasztalan volt. Declan
tekert rajta egyet, aztán hátat fordított a férfinek, továbbra is tartva a
láncot a válla felett. Az áldozat vöröslő feje így a srác vállára hajlott. A
férfi fuldoklott. Szenvedett. Declan rám nézett. Valami idegen, gyilkos fény
villogott a szemeiben. Valami, amit eddig még nem láttam bennük. És Declan
rántott egyet a bilincsláncon.
Egy reccsenés. Olyan hangos, hogy még én is hallottam.
Megrezzentem, végigfutott rajtam a hideg. Declan érzelemmentes arccal ellazította
a láncokat, mire a férfi elesett. Orral a földnek csapódott és nem mozdult
többé. Meghalt.
Szemeim megakadtak a holttesten. Tudtam, hogy ő többé nem
mozdul. Véglegesen távozott az élők sorai közül. Nem mertem elhinni, de
tudatalatt tudtam, hogy így van. Declan megölte. Végzett vele, méghozzá
szemrebbenés nélkül.
A fiúra néztem. Még mindig az a lélektelen tekintet nézett
vissza rám. Declan egy egyszerű mozdulattal lepattintotta a karjáról a vastag
bilincset, de azért kéznél tartotta. Az őr, aki kivezette, megpróbált felállni,
de a fiú állon rúgta, így a feje visszahanyatlott a földre.
Két őr próbált közelíteni felé. Az egyik karddal, a másik
szekercével. Előre láttam, hogy esélyük sincs. Tényleg nem volt. A kardos
közelíteni akart hozzá, felé csapott a fegyverrel, de Declan kitért és pofon
vágta a bilinccsel. A férfi vért és fogat köpve kiterült a földön. A
szekercésnek feleszmélni sem volt ideje, Declan a lábába akasztotta a láncot és
kirántotta alóla a lábát.
Addig észre sem vettem az őt hátulról támadó embert, amíg rá
nem ugrott Declanre. A fiú nem pánikolt be. Egyszerűen átlendítette a férfit a
válla felett. A támadó nyekkent a földön.
Declan felegyenesedett, kihívóan pillantott körbe.
- Pikk-pakk, ahogy mondta. Tikk-takk, ketyeg az óra
–vigyorogta, ahogy vadul villogó szemekkel körbenézett. A hideg futkosott tőle
a hátamon. – Ki bátrat küldtök még rám? Önként jelentkező talán? –Egy
pillanatra elhallgatott, majd felnevetett. – Istenek, egy költő veszett el
bennem!
Declan egyszerűen hátborzongatóan festett. Az a
hidegvérűség, ami uralkodott rajta, miközben kihívó tekintettel körbepillantott
az embereken. Mikor pillantása rám esett, megremegtem. Nem tudtam elhinni, hogy
az a jófej, perverz, flörtbajnok srác képes ilyet tenni. Képes hidegvérrel
elintézni egy embert, és kiiktatni négy másikat, ezek után pedig még fel is
vágni vele. Pedig képes volt rá. És ez rendkívül sokkolt. Volt egy másik
oldala, amit eddig nem mutatott. És én eddig azt hittem, hogy az őrök oltogatásával
mutatta ki a foga fehérjét. Hát nem. Hanem ezzel. És ki tudja, mi gonoszság
rejlik még amögött a mosoly mögött.
Néhány pillanatig néma csendbe burkolózott a nép. Mozdulni
sem mert senki. Csak a süvítő szél hangját lehetett hallani egy másodpercre,
majd az is elhalt hirtelen. Mindkét némaság ugyanaz volt. A vihar előtti vérfagyasztó
csend.
A következő pillanatban kitört a pánik. Teliholdi katonák
támadtak a kalózokra és Declanre, akik, mintha összedolgoznának, együttes
erővel kaszabolták az ottaniakat. A vad pánik ádáz harccá nőtte magát. Az
emberek hirtelen azt sem tudták, ki kivel van, mindenki ütött mindenkit és
harcolt mindenkivel. A dulakodás porfelhőt kavart maga körül, semmit sem
láttam, csak lefagyva álltam ott a kibontakozó káoszban. Akkor ébredtem fel a
sokkból, mikor az egyik teliholdi katona felém lőtt a nyílpuskájával, a vessző
pedig közvetlen előttem fúródott a talajba. Akkor pedig rohanni kezdtem.
Ösztönösen el a harctól, a dokk felé. Talán nem volt a legjobb ötlet.
A kapitány ugyanis belátta, hogy túl kevesen vannak a túlerő
ellen. Vadul integetve rendelte vissza a legénységét a csónakokhoz.
A szívem szaladó lépteim ritmusára dobogott a torkomban. Ki
volt száradva a szám, azt sem tudtam, hová megyek, miért, csak szaladtam el a
harctól, el a küzdelemtől, a szenvedéstől és fájdalomtól. Megláttam a
lehetőséget a szabadságra, ami előttem állt. Alig egy karnyújtásnyira.
Aztán valaki elkapta a láncomat. Legnagyobb meglepetésemre,
nem egy kalóz volt, hanem a fekete köpenyes férfi. Automatikusan sikongatni és
ellenkezni kezdtem, ütöttem, rúgtam, ahol értem. Nem tudtam mit akar, de nem
kértem belőle. Már csak az hiányzott, hogy visszarángasson a szigetre és
megtartson magának, mint rabszolgát, vagy ami még rosszabb, átadjon Moonnak.
Ezzel csak azt értem el, hogy az egyik kalóz utolért minket
és hirtelen indulatból leütötte a köpenyest. Elég nagy ütést kaphatott, mert
elájult. Megjelent az őr két másik társa, ketten felnyalábolták a csuklyást, az
az egy pedig engem kapott a vállára. Rúgkapáltam, mindent megtettem, hogy
elengedjen, de nem hagyott menekülni. Beledobott az egyik csónakba és vízre
eresztette.
Minden túl gyorsan történt ahhoz, hogy felfogjam. Már a
markomban volt a szabadság, és mire feleszméltem, már úton voltam a hajó felé,
ami épp a horgonyt húzta fel, indulásra készülve. Csak a kapitányt várta és az
esetleges visszatérőket. De tudtam, hogy nem sokáig.
Visszanéztem a szigetre. A helyre, ahol eladni készültek. A
helyre, ahol cellatársam kimutatta a foga fehérjét és lehet, hogy ott is
veszett már a harcban. Két másik csónak jött mögöttünk, de nem láttam, kik
vannak bennük. Az egyikben biztosan a kapitány ült. Láttam néhány kalózt, vadul
integetve a dokkon, hajóért kiáltva, segítségért, de senki sem ment vissza
értük. Ott ragadtak. Nem is bírtam többet a szigetre nézni.
Létrát eresztettek le a hajó oldalán. Kényszerítettek, hogy
felmásszak. Gondoltam rá, hogy egy bizonyos magasság után inkább visszaugrom,
de mire rászántam volna magam, már fent fogták a láncomat és rántottak a
fedélzetre. Se szó, se beszéd, lerángattak a cellákhoz és bedobtak az enyémbe.
A kis ablakoshoz. Nem mertem felmászni és kinézni. Féltem a látványtól, ami
elém tárult volna.
A hajó megvonaglott és elindult. Hallottam magam mellett a
hullámok mély moraját. A második esélyem úszott el ezzel az akcióval. Egyedül
voltam odalent. A csend fájdalmába burkolózva kezdtem zokogni a sarokban ülve,
az Égszelő mellett. Az én hangom visszhangzott a falak közt egy ideig. Aztán
halk kopogások, cseppenések vegyültek néma sírásom hangjába.
Esni kezdett az eső.
1Ideje megmutatni magad, kislány
Hát ez nagy volt. Nagyon jól írsz (Bár én is). De tényleg. Az igazság az, hogy tegnap kezdtem el olvasni az egészet előről, ma reggel végeztem a 2. évad 16. fejezetével, s olyan izgi volt. Elkezdtem olvasni a wattpadosat is, s az talán jobb lesz, mint ahogy azt várhatom. Ajánlom, hogy fojtasd, mert nagyon jó lesz (sztem). Ez lett a 2. kedvenc történetem. Ja és jobb, hogy, ha elkezded írni a kövi részt, mert az ilyen ötleteket le kell jegyezni. Várom a folytatást, s addig is várom az 1. kedvenc történetemnek a folytatását. Nem írnék többet, ugyanis nem vagyok jó fogalmazó, de szeretném leírni, ez sokat fog segíteni nekem a történetem írásában (nem Így neveld a sárkányodat-os a történet, de az is valami). Csodállak az elkötelezettségedért, és azért, hogy (gondolom) van időd a megírásra. Köszönöm, hogy feldobtad a napomat :)
VálaszTörlésKöszi :) Örülök, hogy tetszett :)
TörlésHát ez.... ez nagyon kész....
VálaszTörlésMegfojalak. Megöllek, aztán visszahozlak, Scream elé doblak. Aztán eláslak a föld mélyére, egy kis lyukba egy laptoppal.
NAGYON gyorsan hozd a kövi fejezetet! Állati lett! *.*
Érzem a szeretetet Leslie, tényleg XD Köszi, sietek vele, ahogy tudok :D
Törlés*szikszalag*
VálaszTörlésHogy. Tehetted. Ezt?
Ez nem lesz egy tőlem megszokott ép elméjű komment. Most kiakadtam. Tudod, hogy shipper vagyok, ráadásul ott volt a CSUKLYÁS pasi, és Declan kacsintott, és Alkony és TELIHOLD és... És... FÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ezt. Nem. Tehetted.
Hol. Van. A. Férjed?!
Teeeeteteteteteteteteeeeeee!!!!!!!!!!!!!!
SHIPPER SZÍVEM DARABOKBAN!!!!
Meghalsz. Még mindig: Mégis hogyan tehetted, teeeeee? Csak várd ki a szombatot teeeeee én leszek a legrosszabb rémálmod teeeeee! Tök kapóra jön nekem, hogy tengeren vannak, te a magyar tengerbe fogsz belefulladni! *glória* (Megjegyzés: Ha Kled elér idáig, ketten fulladunk meg...)
Declannek nem eshet semmi baja, mert az Alma klán nem oszolhat fel!
A gyilkolászásra nem írok semmit, menő volt, Declant nem kell bemutatni XD
Míg el nem felejtem: Kezdem érteni, miért olvadnak el a nők Declan pillantásától (a csokitól én is a padlón vagyok)
Ennyi. Kész. Kaput. Kinyírtál.
Nagyon siess az új résszel, mert tudnom kell, mi történt! Nem tarthatsz sakkban, nálam lesz a Nudli dal! (Muhahahahahahahahahahahahaaaaaa)
UI: HOL VAN JOSÉ??????
Így. Tettem. Ezt.
TörlésIgen, igen, tudom, tudom XD
De. Ezt. Tettem.
Pont. Jó. Helyen.
Énénénénénénnnnnnnn!!!!!!4
SEPERD ÖSSZE!
Már várom a szombatot, nagyon várom *-* Úgy megfojtalak, mint a huzat *-* (Szerintem már előbb a Balatonba hajít minket... vagyis, én őt XD)
Ki mondta, hogy Decynek baja esett? *glória*
Csak neked nem kell bemutatni, te ismered, tudod, milyen XD
TRIXI BASSZUS NE XDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD (A csokitól én is...)
Tudni akarod mi történt? Kérdezd meg szépen és talán elmondom :P NEM HOZOD AZT A SZART, MERT HALÁLRA CSIKIZLEK, VILI?!
UI: NINCS JOSÉ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Imádom, imádom, imádooom! Az egész sztorit, Decy-t, Alkit, mindent! Decy magánakciója nagyon menő volt, megutáltam a Moon családot, baromi jól írtad meg az aukciót is, és...a kedvencem Decy verselése volt. Hátborzongató, de egyben röhögőgörcsöt kaptam! XDDD
VálaszTörlésCsak így tovább,Nagyesz, már alig várom a kövit! *-*
Köszi Skiri! *-* Heh, hát nem véletlenül Decy a kedvencem, na XD Sietek vele, ahogy tudok *-*
Törlés„Ha Kled elér idáig, ketten fulladunk meg” Hát, pontosan. FÚÚÚÚÚÚ, TEEEEEEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
VálaszTörlésHogy vinne el Scream az IKEÁBA! Hogy ülne rád Zira, nézne Trixi pörköltnek, pécézne ki Lucifer, és okozna neked Damien NUDLI DALOS RÉMÁLMOKAT TEEEEEEEEEEE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Fú…. na, arra nem számítottam, hogy PONT ide hozzák eladni. Baromi jól leírtad az aukciót *-* Decy alakított *-* Decyt szeretjük *-* (Egek, ha FF szerepet nézünk Decy korával, itt még csak 11 éves vagyok… XD vagy… valami itt nem stimmel… na mindegy XDDD Vagy mégis… MINDEGY XDDDD)
Csuklyás? HMMMM…. *megint teóriázhat*
Felteszem a kérdést, amit már biztosan hiányolsz.
HOL VAN HABI?!?!?!?!??!?!?!?!?!??!?!?!?!?!??!?!?!?!??!?!?!??!?!?!?!?!?!??!