19. Döntések, döntések
Sziasztok! :)
Megérkeztem a folytatással. Remélem még vagyok páran, akik követik a blogot... :) Ez a fejezet nem sikerült olyan hosszúra, mint amilyenre terveztem, szóval ezért elnézést kérek... Remélhetőleg most, hogy jövő héten őszi szünet lesz, kicsit több időm marad írni és a következő valamivel hosszabb lesz :)
Kellemes olvasást minden még itt lévő olvasómnak! :)
~Hablaty~
A pálya már fel volt állítva, mire mentünk. Nem igazán
tudtam elképzelni, ki vagy kik voltak azok a félnótások, akiket Bélhangos
befogott a feladatra, de sajnáltam őket. Bár az előző esetből okulva, amikor
ugyanis pályaépítés közben a Siklósárkány rejtélyes módon kiszabadult és
megtámadta a bent lévőket, pontosabban a nővéreimet és az akkori felkészülőket,
az is meglehet, hogy Beles egyedül emelte a falakat egy másik felnőtt
közreműködésével. Apa nem hagyott itthon túl sok harcost, sokan mentek vele. Nem
tudtam elképzelni, apám mivel vette rá őket. Tudtam, hogy lassan kezdik megunni
a próbálkozásokat. Mármint, apa sokszor rángatta már őket a Pokolszirt-kapuhoz,
hogy kutassák fel a sárkányfészket, amit mi már Hajnallal évekkel ezelőtt
megtaláltunk. Erről persze az ég világért nem szóltunk volna senkinek sem, hisz
elkezdtek volna faggatni, hogy hogy jutottunk oda és a többi. És ezt szerettem
volna elkerülni.
Edzés alatt egész végig a sárkánykalauzon járt az eszem.
Annyi meg annyi sárkány leírását találtam meg benne, legendás fajokét, mint a
Csonttörő és a Szárnyváltó, amiket talán ember nem látott még, de az
Éjfúriákról semmi. A többi Fúriának még a neve sem volt megemlítve.
Gondolkodtam rajt, hogy miért, egész este és éjjel, alig aludtam valamit. És
azóta sem ment ki a fejemből. A Fúriák ennyire legendás és lehetetlen fajok,
hogy említést sem kaphatnak? Ennyire félik őket a vikingek? Mi történt, ami
miatt az Éjfúriákat ennyire féljük?
Épp az egyik kanyarban fordultam le, mikor megláttam
Bélhangost a rácson kívül. Megálltam előtte, felnéztem rá. A Sikló nem igazán
foglalkozott velem eddig sem, gondoltam nem most fogja elkezdeni. Hisz ott van
Takonypóc és a többiek, akik sokkal… „vikingesebben” néznek ki, mint én valaha
is fogok. Egy kis pihenő nem fog megártani.
- Olvasgattam a könyvet. A sárkánykalauzt –kezdeményeztem
beszélgetést. – És történetesen észrevettem, hogy a könyvben semmi sincs az
Éjfúriákról. Van netán egy másik könyv? Vagy egy második kötet? Vagy egy kis
Éjfúria-brossura?
Ekkor egy magnéziumbomba csapódott mellettem a falba. Nem
kicsit lepődtem meg, főleg mikor észrevettem, hogy lerobbantotta a szekercém
teljes élét. Remek, javíthatom meg ezt is.
- Koncentrálj, Hablaty! Erőltesd meg magad –mordult rám
Bélhangos, mikor szembenéztem a kék Siklósárkánnyal.
A hüllő a fal tetején állva hajolt le és vicsorgott rám.
Leugrott, lassan megindult felém. Ingatta a fejét, furcsa hangokat adott ki. Hirtelen
nem tudtam, merre induljak el, de végül a jobb oldal mellett döntöttem. Rohanni
kezdtem, a sárkány pedig a nyomomban volt. Neki könnyebb volt, mint nekem,
egyszerűen felugrott a fa válaszfal tetejére és meg volt oldva minden. Ő ezt
játéknak vette. Én az életemért futottam.
- Ma csak a támadásra koncentrálunk –jelentette be
Bélhangos. Mondja ezt nekem, aki ezerrel fut egy Sikló elől. Kedves, Bélhangos,
remélem ezt nekem címezted. A sárkány végül addig ingatta a fejét mindenfelé,
hogy kikerültem a látóköréből és eltűntem az egyik kanyarban. – A Siklók
gyorsak és nagyon mozgékonyak. Nektek még fürgébbnek kell lennetek.
Ahogy visszanéztem, csak azt láttam, hogy a sárkány megáll
egy helyen és lövésre emeli a farkát. Nem tudom pontosan, hány tüskét képesek
kilőni, de nem keveset. Halvér sikolya visszhangzott végig a falak közt, így
feltételeztem, hogy a sárkány őt találta meg.
- Biztos, hogy ez a legjobb módja a tanulásnak? –hallatszott
tőle a kérdés. Kicsit megkönnyebbültem, hogy a Sikló nem nyársalta fel.
Továbbrohantam. A szemem sarkából láttam az egyik
elágazásnál az ikreket, de nem nagyon foglalkoztam velük.
- Keressétek a vakfoltját –adta a tippet Bélhangos. – Minden
sárkánynak van. Találjátok meg, bújjatok oda és csapjatok le!
Igen, ez igazán könnyű és egyértelmű feladat. Főleg úgy,
hogy fogalmam sem volt arról, hogy hol van egy Sikló vakfoltja. Vagyis, de,
sejtettem, viszont én sokat járok az erdőbe Fogatlanhoz. A többiek meg csak a
bábukat csapatják ezerrel, nem igazán van tapasztalatuk sárkányokkal. Ennyi
előnyöm származott az egészből. Meg is lett a végeredménye: ki vagyok
közösítve. De nézzük a jó oldalát: talán túlélem ezt a rémálmot, amit
kiképzésnek hívnak…
Kicsit visszább indultam el, hallottam az ikreket
beszélgetni.
- Uh… szoktál te fürdeni? –grimaszolta Kőfej. Nem tudtam,
hogy jöhetett ez pont most témába, de szerintem nem is akartam.
- Ha valami nem tetszik, keress saját vakfoltot! –mordult rá
Fafej. Szóval a Sikló megtalálta őket. Remek. És a vakfoltjában vannak. Egy
pillanatra átfutott az agyamon, hogy ügyesek, amiért megtalálták, de aztán
rájöttem, hogy az ikrekről van szó és nagy eséllyel csak mázlijuk volt. Az
ikrek túl… fa- és kőfejűek ahhoz, hogy ilyet tudjanak.
- Mit szólnál pár kékfolthoz?! –vágott vissza neki testvére.
A következő pillanatban már csak a sárkány tüzelését hallottam. Nem megmondtam?
Közben sikerült a futással csatlakoznom Takonypóchoz és Asztridhoz, valamint
Josette-hez.
- Vakfoltja van. Süketfoltja… nem igen –ingatta a fejét
Bélhangos, jót nevetve saját viccén. Megint előtte kötöttem ki. Megtorpantam,
hogy feltegyem neki az újabb kérdésemet.
- Hé, hé… és hogy lehet becserkészni egy Éjfúriát?
–érdeklődtem, mintha nem tudnám a választ. Pontosan tudtam, csak kíváncsi
voltam, hogy vélekedik erről egy idősebb és tapasztaltabb viking. Kaptam is egy
furcsálló hátrapillantást Josette-től.
- Nincsen, aki becserkészte és túlélte volna –sóhajtott fel,
mint akit már idegesítek. – Nyomás befelé! Iszkiri! –utasított.
- Tudom, tudom, de csak elméletileg…
–hátráltam egyre beljebb, amíg le nem pisszegtek. Odakaptam a fejem. Asztrid,
Josi és Takony guggolt a falnak lapulva, pajzsukat és fegyverüket közel tartva
magukhoz.
- Hablaty! Hasra! –mordult rám Asztrid halkan. Egy
pillanatra, amíg rám nézett elvesztem kék szemeiben és el is feledkeztem arról,
mit kérdeztem Bélhangostól. Inkább tettem, amit a lány kért és magam is a
falhoz húzódtam. Szinte hallani véltem a sárkány lépteit, pont azon a folyosón,
ami felénk vezetett. Csak reméltem, hogy nem dugja ki a fejét a következő
pillanatban és támad meg minket.
Asztrid kinézett, majd abban a pillanatban vissza is
húzódott, hátát nekivetve a falnak. Ebből már biztosan tudtam, hogy a sárkány
ott van. Alig hallottam a hangját. Lopakodott, vadászott. Méghozzá ránk.
Asztrid vett egy mély levegőt, lassan kifújta, majd pajzsostul-mindenestől
átbukfencezett a következő falhoz. A sárkánynak fel sem tűnt. Josette és
Takonypóc követték a példáját, és már futottak is tovább. Egyedül Josi nézett
rám várakozóan.
Nagy bátran oda is álltam, elhittem, hogy sikerül majd.
Igen, ha a többiek meg tudják csinálni, akkor nem lehet olyan nehéz. Szóval,
megpróbáltam. Ezzel csak az volt a baj, hogy alapjában sem tudok normálisan bukfencezni,
nemhogy egy nyavalyás pajzzsal a kezemben. Így történt az, hogy nem voltam elég
erős vagy nehéz ahhoz, hogy magammal rántsam a pajzsot bukfencezés közben, így
az rántott vissza engem. Josette a homlokára csapott.
A sárkány azonnal kiszúrt. Soha életemben nem pattantam még
fel olyan gyorsan. Alig álltam meg a lábamon, már húztam is el onnan a csíkot.
A Sikló utánam kapott, de már csak a levegőt harapta meg. Sikerült leráznom
annyira, hogy elvesztette az érdeklődését irántam és új préda után kezdett
kutatni. Felugrott a falra, annak tetején ugrándozott párat erre-arra, majd
vissza a földre. Fél füllel hallottam Takonypóc hangját.
- Vigyázz, bébi, majd én elintézem!
Odakaptam a fejem. Asztrid és Takonypóc állt nem is olyan
messze tőlem, az egyik kanyarban. Takony beállt, dobásra készen, majd
elhajította fegyverét. Hallani véltem, ahogy a kalapácsa a sárkány feje/teste
helyett valami másnak csapódik neki. Talán… fának? A falnak. Takonypóc jó
harcos volt, semmi kétség, de a célzása kifejezetten pocséknak tűnt. Nem adtam
volna semmiféle fegyvert a kezébe, minek használata célzást igényel. Nem ment
volna vele sokra senki. Hallhatóan a Sikló jót derült rajta.
- Szemembe sütött a Nap, Asztrid! –próbálta védeni magát
ezzel a közel sem hihető indokkal. Asztrid a szemeit forgatta, majd elindult
felém. A Sikló éppen akkor lőtt egy adag magnéziumot feléjük. Takonypóc Asztrid
után iramodott. – Mit csináljak, kioltsam a Napot? Megtehetném, de nincsen rá
időm!
Ezzel lekanyarodott egy egyel előbbi kanyarban. A Siklósárkány
nem nagyon foglalkozott vele, úgy tűnt, kipécézte magának Asztridot. A szőke
hajú lány elsietett mellettem, élesen vette be a kanyart. Megcsapott valami
friss illat, amit nem tudtam pontosan beazonosítani, de biztos voltam benne,
hogy az ő illata volt. Annyira elbódított, hogy nem is foglalkoztam nagyon a
mögötte szaladó Siklósárkánnyal, ami nekiment a felállított fafalnak és fel is
döntötte azt, közben szemeit le sem véve Asztrid alakjáról. Egy kis ideig csak
néztem utána, majd felpillantottam Bélhangosra.
- Nappal pihennek, nem? Tudod, mint egy macska –utaltam az
Éjfúriákra. Persze, hirtelen tudtam váltani egyik gondolatomról egy másikra, és
ezen nem könnyített, hogy akárhányszor ránéztem Belesre, mindig sárkányokkal
kapcsolatos kérdések jutottak eszembe. Vele hiába is akartam beszélni
nőügyekről, nem mertem nála felhozni a témát. Főleg nem úgy, hogy közel ötven
éves és felesége sem volt soha. Nem akartam tudni ennek az okát, bár voltak
sejtéseim. – Látta már valaki… szunyálni őket?
- Hablaty! –mordult rám Beles.
Ekkor az egész banda elszaladt mellettem, Halvér kis híján
fel is lökött. Nem értettem, mire ez a nagy sietség, míg meg nem hallottam
Asztrid hangját. Felnéztem. A műfal dőlni kezdett felém. Hirtelen annyira
meglepett, hogy nem tudtam ellépni onnan, nagyot nyögve hátraestem.
A következő, amit megéreztem, egy embernyi súly volt
magamon. Mikor felnéztem, csak egy igéző kék szempárral találtam szembe magam.
A vér is megfagyott bennem. Asztrid még sosem volt olyan közel hozzám, mint
akkor. Rajtam feküdt, még ha egy szinten egy pajzs is választott el minket
egymástól. Ismét megéreztem azt a friss illatot… egek az az illat…
- Úúú, szerelem a csatatéren! –gúnyolódott Fafej.
- Jobb pasi nem volt? –fintorgott Kőfej.
Asztrid elkezdte rángatni a szekercéjét, ami beleállt a
pajzsomba. Egy kicsit megijedtem tőle, hisz az a fegyver akár a fejembe is
beleállhatott, vagy a karomat is levághatta volna. Áldottam az eget, hogy ez
nem történt meg. Hisz köztudott, a Hoffersonok kifejezetten élesen tartják a
fegyvereiket. Hofferson asszony pedig kifejezetten. Asztrid nagyon ficánkolt,
mint egy partra vetett hal és próbált szabadulni, ugyanis lábaink eléggé
összegabalyodtak. Többször is sikerült megcsapnia közben, sőt, egyenesen az
arcomba tenyerelt.
- Várj, majd én –mondtam. – Vagy inkább… AU!
Asztridnak sikerült felállnia, bár ez azzal járt, hogy egy
nem épp kellemes helyen térdelt meg. Ez persze őt egy cseppet sem zavarta.
Miért is zavarta volna, hisz ő Asztrid! Vetett rám egy nagyon csúnya
pillantást, mintha az egész az én hibám lenne, majd ijedten felkapta a fejét,
mikor a Siklósárkány kiszabadult a rádőlt fadarabok alól. Ismét nekiállt a
szekercéjét rángatni, az viszont makacsul a pajzsban maradt, nem engedett.
Asztrid rálépett, úgy próbálkozott. Lába lecsúszott a pajzsról és az arcomon
kötött ki, de nem zavartatta magát, tovább rángatta fegyverét. Végül sikerült
neki lerántania a pajzsot a karomról és lendületből pofán vágta a felé közeledő
sárkányt. A pajzs darabokra tört, a Sikló egy pillanatra elveszítette az
egyensúlyát, majd méltatlankodva állt odébb, kicsit szédülve.
A szőke lány lihegett pár sort, majd dühösen felém fordult.
Josette azonnal testvére mellett termett, de Asztrid csak intett neki, hogy
neki semmi baja nincs. Josi rám nézett, mikor látta, hogy ikertestvére hogy néz
rám.
- Ez szerinted valamiféle vicc? –füstölögte Asztrid. – A
szüleink háborúját mi fogjuk örökölni. Döntsd el, melyik oldalon állsz!
–tartotta az orromhoz a szekerce élét és távozott.
Ismerősen csengtek a szavai. Rémlett, hogy pár éve ugyanezt
vágta hozzám, mikor összekaptunk valami miatt, ugyanúgy a sárkányok miatt. Csak
kuporogtam ott a földön és néztem, ahogy Asztrid szitkokat árasztva magából
sebesen távozik az arénából. Takonypóc emelt állal követte, muután vetett rám
egy felsőbbrendű pillantást. Halvér kicsit meghúzta magát, de az ikrek
kíséretében ugyanúgy a lány után ment. Egyedül Josette állt ott és nézett
ikertestvére után, aztán rám pillantott.
- Gyere, te –nyújtotta kezét és felsegített. Bélhangos
időközben visszazárta a Siklósárkányt a ketrecébe. Ő sem nézett rám
kifejezetten kedvesen.
- Látod ezt? –mutatott körbe. A fél arénát leromboltuk.
Elhúztam a szám. – Sok sikert, ugyanis te takarítasz ma! Aztán legközelebb
gondold át, mikor kérdezgetsz egy elkaphatatlan gyilkos gőtéről.
Ezzel ő is távozott. Josette rám pillantott.
- Igaza van, nem erre kellett volna koncentrálnod –jegyezte
meg. – Amúgy is, miért érdekelnek ennyire az Éjfúriák? Közel két éve nem
láttunk egyet sem.
- Épp ezért –hazudtam.
Josette összehúzta a szemeit, szóval inkább félrenéztem.
- Nem tudsz hazudni, ugye tudod? –Nem feleltem. – Jó, akkor
ne válaszolj. De aztán ne csodálkozz, hogy egyedül maradsz.
Mielőtt bármit is mondhattam volna, Josette már el is tűnt
az Arénából, Bélhangossal együtt. Egyedül maradtam. Felsóhajtottam.
- Szép volt, Hablaty…
- Szép volt, kölyök! –kaptam a dicséretet fentről. Meg sem
lepődtem, mikor meghallottam José hangját. Mire felnéztem volna, a srác már
átbújt a rácsok között és leugrott hozzám. – Ilyen világot anno még mi sem
csináltunk, pedig aztán nem voltunk könnyű esetek.
- Kösz, José, ez úgy még hiányzott a napomból –morogtam az
orrom alatt.
- Ó, szóval menjek el? Pedig pont most akartam felajánlani a
segítségem, de ha nem, hát nem –emelte fel a kezeit.
- Ne szívasd már, te szemét! –jelent meg mellette hirtelen
Nala, José karjába bokszolva. Majdnem szívrohamot kaptam, mikor megláttam.
Sosem fogok hozzászokni, hogy Kívülálló és hogy olyan gyorsaságra képes. – Az
az én heppem.
- Azért jöttetek, hogy kinevessetek? –érdeklődtem. Nalából
nem nagyon néztem ki többet, annak ellenére, hogy az elmúlt időben egész jó fej
volt.
- Kivételesen nem. Csak tudjuk, milyen szar dolog egyedül
takarítani, szóval jöttünk segíteni –dőlt neki Nala Josénak.
- Te is? –vontam fel a szemöldököm.
- Inkább azt mondanám, hogy valaki –biccentett Jo felé – a lelkemre beszélt, fene egye az
angyali kisugárzását…
- Nala! –pirított rá José.
Csak pislogtam párat, majd felsóhajtottam.
- Hát, köszönöm! –mosolyogtam. Átnéztem a vállam felett a
kupira. – Úgy érzem, szükségem lesz rá…
~Đ~Ł~
- Asztrid hivatalosan is utál –jelentettem be, mikor még be
sem értem a medencébe. Fogatlan egyből felkapta a fejét és a tó másik oldaláról
odaugrándozott hozzám. – Josetteről nem is beszélve!
~Hoztál kaját?~, kérdezte azonnal. A szám is tátva maradt.
- Én itt a nőügyeimről panaszkodok, téged meg csak a kaja
érdekel? –hüledeztem. Fogatlan hátracsapta a füleit.
~Szóval nem hoztál. Figyelj, éhesen rémes hallgatóság vagyok ám, mert
végigpanaszkodnám a panaszkodásod. Szóval inkább nem hallgatlak meg!~,
fordított nekem hátat. Felsóhajtottam, lekanyarintottam a vállamról a kosarat
és felborítottam.
- Tőkehal és sügér, füstölt angolna nélkül. Jó étvágyat!
Fogatlan fogatlan mosollyal nézett hátra, majd visszafordult
elém és enni kezdett.
~Mindjárt más. Na, öntsd ki a lelked, ne kímélj!~
Leültem a tó partjára.
- Megint mindent elrontottam. A kiképzésen miattam lett
felborítva minden, végigszerencsétlenkedtem az egészet és Asztrid megint a
fejemhez vágta, hogy a szüleink háborúját mi örököljük majd és már ideje lenne
eldöntenem, melyik oldalon állok.
~Várj, Asztrid melyik? Amelyikkel jóban vagy, vagy amelyikbe bele vagy
zúgva?~
- Utóbbi –sóhajtottam. – Bár szerintem most Josi is egy
életre megutált.
~Ő miért?~
- Nem mondtam el neki, miért faggattam Bélhangost az
Éjfúriákról…
Fogatlan erre felkapta a fejét.
~Te nem vagy normális! Engem is kérdezhettél volna ám. Ugyanis, hé,
Éjfúria vagyok!~
- Nem azért kérdezgettem –intettem le. – Csak a
sárkánykalauzban nem volt semmi rólatok és kíváncsi voltam egy… felnőtt,
képzett viking észrevételeire rólatok. Vagy hogy hátha vannak feljegyzések,
amiket cáfolhatok. Már ha te mesélsz a fajtádról.
~Miért ne mesélnék? Nem tehetek róla, hogy sosem kérdezel.~
- Szavadon foglak!
~Az emberlányok mind ilyen temperamentumosak?~
- Hát, Asztrid biztos.
~Amúgy… szerintem igaza van. Mármint Asztridnak.~, mondta két
falat közt.
- Te most kinek az oldalán állsz? –kértem ki magamnak.
~Senkién. De Hablaty… már lassan két éve csinálod ezt. Akkor is a
fejedhez vágta, nem? Nem véletlenül. Viking vagy, akármennyire is nem tűnsz
vagy nem érzed magad annak, de az vagy. Egy viking… nincs jóban a sárkányokkal.
Ilyen a természetetek.~
- Érdekes, én mégis elég jól kijövök veled szerintem.
~De te Kívülálló vagy. Ahogy a nővéred is az volt. Hajnalpír Fúria
volt, egy közülünk, de mégis más. Te… te nem tudom, mi vagy. Mindenesetre egy
ember és egy Kívülálló nagyon más, nagyon különböznek. Ti közelebb álltok a
sárkányokhoz, akármilyen faj is vagytok. Hisz… a Kívülállók is ugyanúgy Xypia
teremtményei, mint mi, a sárkányok. Ezzel arra akartam kilyukadni, hogy…
gondold át, amit Asztrid mondott. Ti öröklitek ezt a háborút, ami már hét emberöltő
óta zajlik szakadatlan egy nyavalyás félreértés miatt. Ugyanaz a sors vár
rátok, mint a szüleitekre. Vér és harc. Mert a sárkányok nem adják meg magukat,
Hablaty. És ti sem. Nem, amíg valaki nem nyer. De ezt a háborút senki sem
nyerheti meg. Mert Xypia nem hagyja veszni a teremtményeit, ahogy Odin sem az
övéit. Érted, mire gondolok, ugye?~
Bólintottam. El kellett ismernem, hogy Fogatlannak igaza
volt. Ez egy háború. Egy közel négyszáz éves háború, aminek sem elejét, sem
végét nem látni. Nem tiszták az okok, hogy miért tört ki, rengeteg teória van,
de egyik sem áll elég biztos lábakon ahhoz, hogy elfogadott tény legyen. Apám
szerint minden népnek más az elképzelése a háború kezdetének okáról, mert
mindenki mást tart szem előtt, de az ellenség minden viking törzsnek egy: a
sárkányok.
Tudtam, hogy Asztridnak és Fogatlannak igaza van, csak nem
akartam elfogadni. Igen, háború van, amit mi öröklünk. De nem voltam biztos
benne, hogy én ezt folytatni akarom. Apa biztosan ezt fogja elvárni tőlem, hisz
örökös vagyok, a törzsfő fia, de… én ezt nem akartam. Sosem voltam az erőszak
híve, főleg nem a sárkányok ellen… vagyis, azóta nem, hogy megismertem
Fogatlant. Biztos vagyok benne, hogy ő is ugyanezt gondolhatja. Hogy az emberek
és a sárkányok félreismerik egymást. Egy másik részem viszont nem akart
szégyent hozni apámra.
A hajamba túrva támaszkodtam a térdemre, míg Fogatlan evett.
Nem szólt hozzám, hagyta, hogy komolyan elgondolkozzak azon, amit mondott.
Tudtam, hogy döntenem kell. Elfogadtam, hogy tényleg meg kell hoznom ezt a
döntést, aminek nem kis ára lenne. Nem volt olyan könnyű, mint hittem. De még
volt időm. Ha nem is sok, de volt. Pár hét, amíg a képzés véget nem ér, vagy
ameddig csak halasztani tudom, bár ezt el akartam kerülni. Nem szerettem
halasztani a dolgokat, csak rossz döntéseim születtek belőlük. Tényleg döntenem
kellett. Méghozzá a lehető leghamarabb.
*-------------------------------------------------------------------------*
VálaszTörlésHiccstrid, Hiccstrid, oi, oi, oi!
Szerintem egy bizonyos dologról nem mondhatok semmit, de tudd, hogy nyivákoltam.
Josette, pls, no...
A csapat adja magát, Astrid Hablaty térdelgetésével maga alatt vágja a fát, Beles meg csak Beles. Persze érhető, hogy Storm miért pécézte ki Astridot XD
Érdekelne, Astridnak milyen illata van...
Az a bizonyos... khm... tudod... (XD)
Toothy *--*
Nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon-nagyon siess a következő résszel, vagy megkereslek!!!
UI: HOL VAN... SEMMI!
<3
De, Josette, deee... ^^
TörlésNem véletlenül, kellenek az ilyen részek is, ahol kicsit visszahozom a régi feelinget, az alapot, tudod XD
Igen, khm, most már tudom, egy szót se... *lengeti a kis zászlót a háttérben*
Sietek vele ahogy tudok <3
UI: VAN. NEM KIFOGÁSOLHATSZ, VAN!!!!
Juhuhuhú! Hicstrid egyre nagyobb mennyiségben! *-* Csóri Habi, de legalább Nala és José normálisak voltak. Kezdem egyre jobban bírni Nalát és Josét, nem, mintha eddig nem bírtam volna őket, de most valahogy még jobban. :D
VálaszTörlésFogatlan csak a szokásos, tényleg, nem is ő lenne... De azért mondott bölcsességeket dögivel, nem semmi, egy zseni hüllő a láthatáron. XD
Egyébként meg mi az, hogy HA maradt valaki, aki olvas? Tudhatnád, hogy az olvasók nem tűnnek el csak úgy (khm pl én sem), az FF-t nem lehet megunni! *-* Úúúgy szeretem, ooolyan régóta, és téged is Nagyesz, szóval nem rázol le olyan könnyen! ;D
Ha megnyugtat, én is egyre jobban kezdem megkedvelni őket, pedig a saját karaktereim XD Fogi pedig... Fogi XD Hát... Nem biztos, hogy mindenki így gondolja, Skiri, ezért van ott az a HA XD Én is szeretlek téged Skira, és hidd el, te sem tudsz egykönnyen lerázni engem ;) <3
TörlésEddig nagyon tetszik, bár valóban rövid lett. Kíváncsi vagyok a folytatásra. :3
VálaszTörlésIgen, tudom, hát most így sikerült :) Sietek vele :3
TörlésHABIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! *-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------*
VálaszTörlésHICCSTRID *------------------*
Oh igen, régi feels XDDD
FOGATLANON KIHALOK, Ő VOLT A BEST XDDDDD
De epic volt a cukiságbomba *-*
EPIIIIIIIC! *---------------------------------------------------------------------*
U.i. Hi drágám *-* Még csak *öhm* 6 év *-* #FFSzerep